Böhm Hanna

2020.01.13. 12:54

Sokan úgy érzik, ők nem részei a közösségnek

Janus gimnázium

Egyszer egy barátnőm azt mondta, hogy nem szép. Megkérdeztem, miért gondolja így, de nem tudta megmondani. A mai lányok egyharmada küzd önbizalomhiánnyal. De miért? Szerintem azért, mert maguk körül, legfőképp a médiában csak szép embereket látnak.

Ezek a személyek a szemükben tökéletesek, nincsenek hibáik, az életük csodálatos. Pedig nekik is vannak nehéz időszakaik, hiszen emberek, mint mi. A lányok azt szeretnék, ha szebbek lennének, ha szeretnék őket. Nem akarnak kitűnni a tömegből, csupán úgy érzik, ők nem részei a közösségnek. Folyamatosan kételkednek önmagukban, hogy jó-e az, amit csinálnak, jól néznek-e ki.

Az önbizalomhiány általában valamilyen múltbeli sérelmen alapszik. Megbántották, elhagyták őket, beszólogattak nekik. Ezek egy tizenéves kamaszt teljesen meg tudnak törni. Mint a mondás is kimondja, a szavak a legnagyobb fegyverek. Ezt a szólást az iskola felső tagozatában értettem meg igazán, amikor már rendszeresek voltak a veszekedések, beszólogatások. Amikor már hiába volt valaki a barátnőd, kritizáltad a hibáit, felemlegetted a ballépéseit, úton-útfélen piszkáltad. Vannak a tinik életében olyan momentumok, amelyeket évekkel később is fel tudnak idézni. Olyan mondatok, amik egy pillanat alatt rombolják porig az önbizalmat. Ami, hogyha alapból kevés van, akkor még nagyobb kárt tud okozni.

Mit tegyünk, ha azt látjuk, hogy valaki a környezetünkben nem hiszi el magáról, hogy szép, ha nem bízik önmagában? Mondogassuk neki, hogy gyönyörű, kedves és nagyon sokat ér. Ne várjuk meg, hogy magától próbáljon meg változni, mert nem valószínű, hogy egyedül sikerülni fog neki. Segítsünk neki! Segítsünk, hogy ne gondolja azt magáról, hogy kövér, amikor nádszálvékony. Segítsünk, hogy ne gondolkozzon minden feladat, kérdés megválaszolásán egy órát, azon morfondírozva, hogy vajon a társadalomnak megfelel-e a válasza. Segítsünk nekik, mert ez egy nagy teher, amit nem kell cipelniük. Amit nem érdemelnek meg. Amire nem méltók.

Címkék#Séta-Janus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!