Őrfi Réka (AIDIN)

2019.11.06. 15:48

Verseimmel fejezem ki önmagam

Már 2015 – 10 éves voltam – óta írok verseket. Egy iskolán belüli pályázatra adtam be az első 4 munkámat. Ekkor kezdtem el jobban érdeklődni a költészet iránt, hogy ki tudjam fejezni a saját érzéseimet.

Leőwey Klára Gimnázium

Nem azt tartottam és most sem tartom fontosnak, hogy minél több költeményt tudjak más íróktól, hanem, hogy a saját hangomat megtaláljam, ami elég gyorsan be is következett, úgy érzem. Először csak angolul írtam, sokkal egyszerűbb dalszövegeket, 7 éves lehettem ekkor még.

Kung Fu, kosárlabda és balett, amikkel eddig foglalkoztam. Festeni elsősorban absztraktot és rajzolni egyelőre kockológiát szoktam. Zongorázni szeretnék minél előbb megtanulni és dalszövegeket előadni, ha már jobban kiismerem magam ezen a téren. Általában érdekel a művészet, és ezekkel szeretnék foglalkozni a jövőben. Kultúrák, oktatás, pszichológia, utazás, természetvédelem, anatómia és az egészségügy érdekel, amit rengeteg írásomban meg is jelenítek.

Mostanában a versekre, prózákra, novellákra, regényekre, dalszövegekre, egymondatos gondolatokra fókuszálok. Amikor írok, teljesen átszellemülök, és sokszor, amikor készen van a művem, el kell olvasnom, mert nem mindig emlékszem arra, hogy mit írtam, mintha nem lennék jelen csak a „spirituális világom”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!