Sport

2007.05.10. 10:37

Rátgéber: nincs harag

Pécs | Nem kap büntetést Rátgéber László azért, mert a második technikai hibája miatt mérkőzés közben el kellett hagynia a termet.

Horváth László (Dunántúli Napló)

[caption id="" align="alignright" width="323"] A zakó repülése előtti pillanat, akkorra Rátgéber Lászlónak már nagyon elege lett a játékvezetői ítéletekből (fotó: Laufer László)
[/caption]Ha valaki él-hal a sportágáért, az Rátgéber László. Sokszor már azért aggódnak sokan, nehogy valami baj érje meccs közben, annyira szívén viseli a pályán történteket. A reklamálás nála nem ritkaság, de talán még sohasem láttuk annyira „kiakadni”, mint kedden este, a női kosárlabda bajnoki döntő második mérkőzésén. A MiZo Pécs 2010 vezetőedzőjének a második technikai hibája után el kellett hagyni a termet. Az már csak mellékes, hogy felhevült állapotban a zakóját messzire hajította.

– Senki sem a saját ellensége, hogy kiállíttassa magát – kezdi Rátgéber. – A 17 éves NB I-es pályafutásom alatt ez most történt meg velem először. Akkor pedig nem biztos, hogy csak bennem van a hiba. Harag nincs, megkaptuk a büntetést, de egy edző csak akkor meri ezt megtenni, ha tudja, hogy mindenki teljes mellszélességben mögötte áll. Ilyenkor akár jó taktikai fegyver is lehet. A maximumok maximumának maximumát adtuk ki magunkból. Megtörténhet, hogy idén nem leszünk bajnokok, ám amit kedden este kaptam a csapattól és a közönségtől, nagyobb gazdagság, mint az aranyérem. Lehet, hogy az irányításom alatti kilenc bajnoki és ugyanannyi Magyar Kupa-elsőség után egy kicsit nagyvonalúnak tűnik, azonban őszintén beszéltem.

Bodnár Péter volt az egyik játékvezető, ő adta a második technikait. Ugyan a szövetségi határozat miatt a bírók nem nyilatkozhatnak, így ő sem, más forrásból viszont megtudtuk: az edzők tudják, hol a tűréshatár, meddig mehetnek el a bíróknál. Valaki ezt túllépi, van, aki nem. Az, hogy valamelyik trénert egy technikaival fegyelmezik meg, nem túl ritka, előfordult már ebben az idényben, hogy valaki kettőt kapott. Ez a közelmúltban Farkas Sándorral, a BSE-ESMA és Tapodi Péterrel, a DKSK szakvezetőjével is megesett. Az is kiszivárgott, hogy Rátgébernek Bodnárral a meccs után már semmi baja sem volt, utóbbi sem neheztelt a pécsi vezetőedzőre.

A kedd esti csata nem ért véget a lefújással, utána a soproniak segédedzője sportszerűtlenkedett, minősíthetetlenül viselkedve inzultálta Buttás Pált, a volt szövetségi kapitányt, aki hivatalos minőségében volt ott, a női tagozat elnökeként díjakat adott át.

– Belerúgott a műanyag székbe, amely hozzám vágódott. Nem adtam okot arra, hogy ez megtörténjen, ezért nem fogadtam el a bocsánatkérését, még ha esetleg nem is engem célzott meg. Folytatása viszont nem lesz az ügynek, nem jelentettem fel az illetőt – mondta Buttás Pál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!