Sport

2007.10.11. 10:13

Csemetéket nevelget a pécsi teniszcsillag

Pécs | Az utánpótlás-nevelést komolyan veszik a Pécs 2000 TC-nél: a teniszklub legjobbja, Kuti Kis Rita általános iskolai testnevelés órákon tanítja a játékot a kicsiknek.

Fülöp Zoltán (DN)

[caption id="" align="alignleft" width="323"] A lényeg a helyes ütőtartás - Kuti Kis Rita hatéveseknek tanítja meg a tenisz alapjait (fotó: Pásztor É.)
[/caption] – Sziasztok, Kuti Kis Rita vagyok, én tartom ma és még néhány alkalommal a testnevelésórát. Remélem, ennek a néhány hétnek a végén még az eddiginél is jobban megszeretitek a teniszt – vág rögtön a közepébe az egykori klasszis.

A Református Kollégium hatéves diákjai rövid bemelegítés után két csoportra válnak: az egyik társaság labdázni kezd, míg a másik az elválasztó függöny túlsó oldalán „Rita tanárnéni” vezetésével a sportág alapjaival ismerkedik.
Előbb néhány egyszerű feladat (egyensúlyozás, dekázás), majd máris jön az egyenes ütés, a függöny egy jól sikerült után akkorát szól, hogy a másik oldalon is abbamarad a pattogtatás. A jövő Pete Sampras-e? – kérdezzük a trénert, ám a Robert Pires-mez azt mutatja, hogy a „szervakirálynak” jelen pillanatban fontosabb a valamivel nagyobb labda bűvölése.

– Összesen három általános iskolában tartunk a testnevelésóra keretében teniszoktatást – árulja el lapunknak Koncz Zsolt klubvezető. – A Szent Mórban igazából eddig csak egy felmérés volt, három alkalommal volt ott az edzőnk, de annak is meglett az eredménye, hiszen utána közel harmincan jelentkeztek a klubnál, hogy folytatnák az tréningeket. Jövő hónapban viszont ott is megkezdjük az oktatást. Ezen- felül másik két suliból (a Felsővámnház Utcai és a Bártfa Utcai Általános Iskolából) járnak hozzánk gyerekek tanulni.

A Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájában és a Jurisics Utcai Általános Iskolában a héten kezdődött, és két-két hónapig tart az oktatás, előbbiben heti három, utóbbiban heti egy alkalommal. Ahogy a klubvezetőtől megtudtuk, egyszerre húsz–huszonhat diákkal foglalkoznak – s a legtöbb alkalommal szükség is van tíz–tizenöt foglalkozásra, hogy kiderüljön, kiből lehet profi teniszező. Ők a képzést a későbbiekben már a Pécs 2000 TC színeiben folytatják.

– Amikor ideszerződtem, már akkor tudtam, hogy foglalkozni fogok gyerekekkel is – árnyalja tovább a képet az óra végén Kuti Kis Rita. – Mivel ők egyáltalán nem ismerik a sportolói múltamat, egészen oldott a hangulat. Nekik Rita néni vagyok, akihez oda lehet jönni, akivel lehet beszélgetni, és aki megtanítja, hogyan kell egyenesen ütni.

Címkék#Koncz Zsolt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!