Sport

2008.05.28. 08:35

Ma este eldőlhet a bajnoki cím

Ha ma győz az MKB-Euroleasing Sopron, akkor megnyeri a bajnokságot a női kosárlabda NB I-ben.

Horváth László

Múlt szombaton is ez volt a helyzet, a soproniaknak csak egy győzelem kellett, Pécsett azonban azt nem tudták „behúzni”, így a baranyai megyeszékhelyre lehozott bajnoki serleget a szövetségi embereknek vissza kellett vinniük a fővárosba, hogy aztán ma onnan levigyék Sopronba. Ott újra lehet készülődni az ünneplésre, de nyilván ezt a MiZo Pécs 2010 meg szeretné akadályozni. Nem kell más hozzá, „csak” le kell győzni a házigazda együttest. Amit megnehezít, hogy Iványi Dalma a szombati meccs óta nem edzett, tegnap is Zágrábban járt gyógykezelésen. Csak közvetlenül a meccs előtt derül ki, hogy a csapatkapitány vállalja-e a játékot vagy sem. Vajda Anna viszont teljesen egészséges.

– Jó a lábam – mondta szűkszavúan a jó formában lévő kosaras a tegnap esti edzés előtt.
– Nusi hat kilót fogyott nem egészen egy hét alatt – jegyezte meg róla Rátgéber László vezetőedző, amikor a játékos egészségi állapotára terelődött a szó. Közben a szakvezető az egyik pécsi törzsszurkoló – aki nélkül a hazai PMFC-focimeccseket sem lehet elképzelni – vallási indíttatású, rajzos taktikai utasításait mutatta, amelyekhez a szerző verset is mellékelt.

Feltűnt tegnap este a Lauber Dezső sportcsarnokban Béres Tímea. Az egykori Mizo-kosárlabdázót már szabadságra engedte jelenlegi klubja, a cseh Gambrinus Brno.
– Ugyan az előny a Sopronnál van, azonban semmi sincs még veszve. Az utolsó meccsen nagyon összeszedett volt a pécsi csapat, szurkolok a lányoknak, hogy sikerüljön kiegyenlíteniük – hallottuk a népszerű kosarastól.

Sopronban nagy az érdeklődés a mai mérkőzés iránt, amelyet élőben egyetlen tv-csatorna sem közvetít. Még a lépcsőkre is engedik leülni a nézőket, hogy minél többen férhessenek el a sportcsarnokban. A telt ház garantált, a vendégszektorban csak állni lehet, a MiZo Pécs 2010 szurkolói számára kétszáz jegyet biztosítottak.

Egyes hírek szerint Olekszandra Gorbunova, a soproniak sztárja nem várta meg a döntő végét és kiment Amerikába, a profi ligába – de ez kacsa.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!