Sport

2008.05.09. 14:19

Rátgéber Lászlónak új keretet kell összeállítania

Nyolcan már lemondták a válogatottságot, de Rátgéber László, a magyar női kosarasok szövetségi kapitánya szerint ez nem a személye ellen irányul.

Horváth László

Május 17-re ígéri a kerethirdetést Rátgéber László, tizenhat játékost akar behívni, a kiszemeltek között hat új név is lesz, mert a korábban kinézett 18 kosarasból nyolcan már jelezték, hogy nem akarnak válogatottak lenni. Cserny Réka volt az első, őt Béres Tímea és Károlyi Andrea követte, majd jöttek a többiek. A végére nyolcan lettek, akik lemondták a válogatottságot. Mindez azért szomorú, mert augusztus 13-án Szlovákiában már Európa-bajnoki selejtezőt játszik a nemzeti csapat.

Rátgéber évekkel ezelőtt már szembesült ezzel, de akkor sokan bojkottot sejtettek a lemondások mögött, mondván, a szakvezetővel szembeni ellenszenv irányította a klubokat. Merthogy több csapat ilyen-olyan okokra hivatkozva nem engedte el játékosait a közös felkészülésre.

– Ezúttal nem erről van szó, egyértelmű, hogy a sportolók nem szeretnék feladni a nyarukat a válogatott kedvéért. Ami érthető, de egyben szomorú is. Bizonyára hasonló esetekkel szembesül mondjuk a francia vagy a horvát kolléga is, ott azonban van honnan meríteni. Nálunk viszont aki nemet mond, ahelyett ugyanolyan képességű kosárlabdázót nem tudok behívni – jegyezte meg a szövetségi kapitány.

A keretbe minden bizonnyal meghívót kapnak pécsi játékosok is, de Iványi Dalma nem lesz ott köztük, holott Rátgéber nagyon számított rá.

– Elfáradtam, fizikálisan nem bírnám már az újabb terhet. Hivatalosan bejelentettem, hogy nyáron ne számítsanak rám. Pihenni szeretnék, erre pedig az öt hét nem elegendő. Nem véglegesen mondtam le a válogatottságot, csak a nyári felkészülést, illetve az Eb-selejtezőket hagyom ki. De ha 2009 januárjában pótselejtezőn indulnánk, akkor azon ott leszek, miként a jövő év júliusi Eb-n is újra csatasorba állnék. Jó lenne, ha sikerülne azon indulnunk – közölte még Iványi.

A 134-szeres válogatott arra a felvetésünkre, hogy az erőállapotát illetően nem lesz-e számára hátrányos, ha kihagyja a válogatott közös felkészülését, a következőket válaszolta:
– Kemény alapozást tervezek a klubomban, akkor pedig nem lesz lemaradásom, ha visszatérek a válogatottba. Egyébként a pihenésnek rendelek alá mindent, így nem megyek ki nyáron kosarazni az Egyesült Államokba sem, bár roppant kecsegtető lenne az amerikai női profi ligában játszani.

A magyar női kosárlabda-válogatott az első Európa-bajnoki selejtezőjét augusztus 13-án Szlovákiában játssza, a csoportunkban északi szomszédainkon kívül még a franciák, a horvátok és a románok vannak. Az első két helyezett jut ki az Eb-re.

Rátgéber a kiválasztottjait a bajnoki döntő után egy napra összerántja, a hivatalos felkészülésük július 7-én kezdődik Pécsett.

A rutinja már megvan

Rátgéber László 1994-től 1997-ig Buttás Pál és Killik László segítője volt a női válogatottnál, majd 1997-től 2004-ig szövetségi kapitányként ténykedett. Irányítása alatt a nemzeti együttes tizedik lett a németországi világbajnokságon, továbbá hetedikként zárt a 2001-es franciaországi, tizedikként pedig a 2003-as görögországi Eb-n. Az elmúl négy évben előbb a jelenleg MKOSZ-főtitkár Sterbenz Tamás, majd tavaly Bencze Zoltán ült a válogatott kispadjának főhelyén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!