Sport

2008.08.25. 19:01

Béres Tímea újra a Mizo Pécsnél

De jó is lett volna! Korai volt azonban az öröm, mert Béres Tímea nem tért vissza Pécsre. Ugyan részt vett a MiZo Pécs 2010 hétfői első edzésén, de csak vendégként.

H.L.

– Ha megengedik a pécsi vezetők, néhány hétig együtt készülök volt csapatommal. Még nem tudom, mikor kell jelentkeznem Brnóban, addig kihasználom itt az időt – mondta a center.

A felkészülés első napján feltűnt egy régi-új játékos, Mészáros Kornélia ismét az élvonalbeli pécsi női kosárlabda-csapat keretének tagja, újabb egyéves szerződést kötöttek vele.

– Máshol nem akartam már játszani, a nyáron nagyon hiányzott a csapat, a társaság. Nem akartam úgy nekiállni még egy évnek, hogy nem vagyok teljesen rendben. Szerencsére semmi bajom, ezért vállaltam még egy idényt – hallottuk a kosarastól.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Az új vezetőedző, Fűzy Ákos a bajnoki idényre csak annyit ígér, hogy jó csapat lesz a MiZo Pécs
[/caption]

Lukács Béla fizikoterapeuta negyvenedik alapozását kezdte meg, 1982-től csak kosárlabdázókkal foglalkozik. Rengeteg dicséretet kapott a lányoktól, mert három hónap alatt tizenhét kilót fogyott.

Az új vezetőedző, Fűzy Ákos a bajnoki idényre csak annyit ígér, hogy jó csapat lesz a MiZo Pécs 2010.
– Nagyon kicserélődött a keret, sok az új arc. Remélem, jó lesz a hangulat a csapaton belül és megússzuk komolyabb sérülés nélkül – jegyezte meg a szakvezető.

Az első edzésen nem volt teljes a létszám, mert a válogatottakon, Vajda Annán és Somogyi Andreán kívül hiányzott például Sarok Nikolett, akinek gerincproblémái vannak, a gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. Megjelent viszont a két új igazolás, Török Szilvia és a szerb Sara Krnjic. A két külföldi, a brazil Graziane Jesús de Coelho és az olasz-amerikai Kelly Mazzante szeptember 10-15. körül érkezik, a harmadik, a tengerentúli Nicole Ohlde pedig csak januárban jön.

A MiZo Pécs 2010 tervezett kerete: név, poszt, születési idő

Raksányi Krisztina: 2, 1 - 1991.09.26.

Heller Anita: 2, 1 - 1981.08.10.

Iványi Dalma: 1 - 1976.03.18.

Sarok Nikolett: 2 - 1990.04.17.

Somogyi Andrea: 3 - 1986.09.09.

Mészáros Kornélia: 3 - 1974.01.26.

Vajda Anna: 4 - 1984.09.03.

Török Szilvia: 1, 2 - 1981.08.28.

Graziane de Jésus Coelho: 5 - 1983.01.18.

Bala Bernadett: 4, 5 - 1991.09.15.

Kopácsi Brigitta: 1 - 1989.09.30.

Kelly Ann Mazzante: 3, 2 - 1982.02.02.

Nicole Ohlde: 5, 4 - 1982.03.01

Heller Anita: 2, 1 - 1981.08.10.

Iványi Dalma: 1 - 1976.03.18.

Sarok Nikolett: 2 - 1990.04.17.

Somogyi Andrea: 3 - 1986.09.09.

Mészáros Kornélia: 3 - 1974.01.26.

Vajda Anna: 4 - 1984.09.03.

Török Szilvia: 1, 2 - 1981.08.28.

Graziane de Jésus Coelho: 5 - 1983.01.18.

Bala Bernadett: 4, 5 - 1991.09.15.

Kopácsi Brigitta: 1 - 1989.09.30.

Kelly Ann Mazzante: 3, 2 - 1982.02.02.

Nicole Ohlde: 5, 4 - 1982.03.01 Az új vezetőedző, Fűzy Ákos a bajnoki idényre csak annyit ígér, hogy jó csapat lesz a MiZo Pécs -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!