2008.12.29. 08:12

Las Vegasba költözik a pécsi úszóolimpikon

Mire ezek a sorok megjelennek, Jakabos Zsuzsanna már repülőn ül. A fiatal pécsi úszó meg sem áll Las Vegasig. Természetesen nem a kaszinók érdeklik a baranyai olimpikont. „Mély vízből egy sokkal, sokkal mélyebbe kerülök” – fogalmazott lapunknak.

Fülöp Zoltán

– Mennyi pénzt akar feltenni a fekete 13-asra?
– Semennyit. Miért, kellene?
– Las Vegasba általában ilyen célból utaznak az emberek.
– Általában igen, de én tanulni megyek ki.
– Tanulni vagy úszni?
– Is-is. A University of Nevada egy sportösztöndíjat ajánlott, de nem csak a medencében töltöm majd a napjaimat.
– Itthon ott töltötte?
– Jobbára igen. Tizenegy éve gyakorlatilag ugyanúgy telnek a napjaim: reggel négy negyvenkor kelés, úszás, suli, aztán megint úszás. Félreértés ne essék: még nem fáradtam bele, viszont úgy éreztem, hogy hamarosan bele fogok. Érthető ez?
– Nagyjából. Pláne, ha elképzelem a háromnegyed ötös kelést.
– Á, azt meg lehet szokni. Kemény, de meg lehet. Azért azt tudni kell, hogy engem ezalatt a tizenegy év alatt minden reggel apukám vitt edzésre. Felkelt velem, csinált reggelit, majd irány a tréning.
– Las Vegasban egy ideig biztosan nem lesz senki, aki reggelit csináljon.
– Sőt, az elején talán még szállásom sem lesz. Kollégista leszek, de a repülőjegyem december huszonkilencedikére szól, szállás pedig csak január elsejétől van. Izgalmas lesz az első három nap.
– De azért gyaníthatóan nem kell majd egy híd alatt aludnia.
– Azt azért csak nem. Próbáltam azért mindent megbeszélni a kinti edzővel.
– Csak ezt a három napot nem sikerült.
– Lehet, hogy volt egy kis félreértés közöttünk. Vannak gondjaim az angollal.
– Gyaníthatóan nem sokáig.
– Én is ebben bízom. De hát tényleg így lehet a legjobban tanulni, ha a saját bőrömön tapasztalok meg mindent.
– A mély vízben.
– Igen. Kis képzavarral azt is mondhatom: mély vízből egy sokkal, sokkal mélyebbe kerülök. Igaz, nem egyedül megyek, ott lesz velem Molnár Ákos, aki szintén úszó. De az elején tényleg csak angolt tanulok majd.
– És aztán?
– Aztán mindenfélét. Itt Pécsett sportkommunikátor szakra jártam, elvégeztem három félévet, nem szeretném, ha az teljesen elveszne. Szóval vagy átviszek oda tantárgyakat, és valami ilyesmit tanulok majd, vagy amikor hazajövök, akkor folytatom ezt itt.
– És mikor lesz a hazajövetel?
– Május végén, a világbajnokság előtt.
– Kiss László szövetségi kapitány mit szólt ehhez?
– Támogatott. Ő is megértette, hogy ez egy nagy lehetőség, amivel élni kell. Meg aztán nem én vagyok az egyetlen magyar úszó, aki Amerikába megy: Kerékgyártó Tamás is hasonló helyzetben volt néhány éve, és az ő teljesítménye sem esett vissza. Szóval nem volt gond a szövetségi kapitánnyal.
– És edzőjével, Petrov Anatolijjal?
– Az az igazság, hogy már júniusban eldőlt, hogy december végén utazom, de az olimpiáig erről nem is nagyon beszéltünk, csak a pekingi versenyekre koncentráltunk. Sőt: elárulhatom azt is, hogy a Las Vegas-iak már legalább öt éve folyamatosan keresnek, írták sorba az e-maileket, hogy menjek ki hozzájuk, ám eddig egyszer sem merült fel bennem komolyan ez a lehetőség.
– Csak most.
– Igen. Mert úgy éreztem: vagy megyek, vagy abbahagyom az úszást. Na, jó, lehet, hogy ez túlzás, nem hagytam volna abba, lehet, hogy soha nem hagyom abba – de az biztos, hogy itt volt az idő valami újnak a kipróbálására.
– És mit vár ettől az újtól?
– Azt, hogy más lesz. Lehet, hogy nem lesz jobb, lehet, hogy nem lesz rosszabb, de más lesz. Biztos, hogy nagyon más.