Sport

2009.04.29. 09:06

Panthers: Sopronon át vezethet az út az elődöntőbe

Ma este fél hétkor a pécsi férfi kosárcsapat is elkezdi a rájátszást a Soproni sÖrdögök ellen. Sztojan Ivkoviccsal esélyt latolgattunk, a meccset a csarnokból online közvetítjük.

Fülöp Zoltán

Az alapszakaszt az élen záró Pécsi VSK-Pannonpower csapata a rájátszás első körében a Soproni sÖrdögöket fogadja. A labda feldobását egy szép esemény előzi meg: ekkor húzzák fel ugyanis a Magyar Kupa-győzelmet jelképező zászlót. Ezután kezdődik a három győzelemig tartó párharc. Sztojan Ivkoviccsal esélyt latolgattunk. Vagyis megpróbáltunk.

A mérkőzés online közvetítését itt követheti fél héttől!

Most akkor másfél hétig csak a Sopron jár a fejekben? Vagy már előre is néznek?
– Dehogy. Lépésenként haladunk. Immár tíz napja a Sopronra készülünk. Igaz, teljes létszámos edzést először vasárnap tartottam, addigra épült fel mindenki.

Tehát mindenki játszani fog?
– Inkább úgy mondanám: mindenki játszani, bizonyítani akar. De hát ez  alap. Mondjuk furcsa is lenne, ha nem akarna.

Pedig az idei bizonyítás már megvolt a kupagyőzelemmel.
– Az egy nagyon szép eredmény volt. Volt. Most már előre nézünk.

Szóval csak a Sopron. Idén eddig kettőből kétszer sikerült megverni őket. Ez azért bizakodásra adhat okot.
– Bizakodásra igen, elbizakodottságra nem. Az első meccsen Kelley félpályás dobásával nyertünk, a másodikon csak a szünet után fordítottunk. Jó csapat a Sopron: kellemetlen a játékstílusuk, az egyik leggyorsabb kosárlabdát játsszák a mezőnyben, ráadásul négy olyan kosarasuk van, aki képes megbontani a védelmet.

Tényleg csak belőlük készültek. És ha már itt tartunk: sokan észrevették, hogy mintha a pécsi játékosok is bemondanák az ellenfél támadási variációját.
– Így van. Szerintem ez hozzátartozik a felkészüléshez.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Leng az óriási, fekete-fehér PVSK-zászló: a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésre a város közelsége miatt a szokásosnál is több drukker utazott el
[/caption]

Szóval fejben megvan az öszszes csapat összes támadási variációja.
– Hát, ha nem is fejben, de igen.

Kemény.
– Á, nem az. Meg aztán minden a játékosokon múlik. Én aztán mutogathatok meg magyarázhatok, a pályán nekik kell végrehajtaniuk a feladatokat. Én nem mehetek be, hogy lefogjam az ellenfél centerét.

Pedig néha jó lenne, nem?
– Á, már túl vagyok ezen.

Akkor térjünk vissza a rájátszásra. Mekkora előny, hogy a hazai pálya előnyét végig élvezheti a Pécs?
– Egyfelől semekkora, hiszen a rájátszásban már minden előfordulhat. Másfelől viszont igenis sokat jelent, hiszen így maximálisan kiszolgálhatjuk a közönségünket. És ez a legfontosabb. Számadatok igazolják, hogy a nézőszámátlagot tekintve mi állunk a legjobban, a Lauber Dezső Sportcsarnokba jön ki a legtöbb szurkoló.

Ráadásul most ingyenes lesz a meccs. Meglesz a telt ház?
– Anélkül is meglenne.

Akkor tehát komoly bevételről mondtak le.
– Ezzel nem foglalkozom. Szerintem bajban ismerszik meg a barát. A lányok ugyan újra megnyerték a Magyar Kupát, és Fűzy Ákos jól dolgozik velük, ám a finálé most nem jött össze nekik. Bajban voltak, mi segítettünk. Ennyi.

Akkor vissza a meccsre. Lesz negyedik, ötödik mérkőzés?
– Sejtelmem sincs.

Akkor másként kérdezem: lehetnek erőnléti gondok, ha végül lesz?
– Már jó ideje készülünk a rájátszás menetrendjére, így biztos vagyok benne, hogy attól nem kell tartanom, hogy valaki cserét kér fáradtság miatt. Persze egy sérülés mindent megzavarhat, s az idősebb játékosainkat is finoman szabad csak terhelni. Szerencsére sok jó kosarasunk van, így a variációs lehetőségek nagyok.

Ha már a sok jónál tartunk: alakul a jövő csapata?
– Sőt, már Zalaegerszegen pályára is lépett.

Tény, hogy ott nem játszott Dragan Alekszics. De gondolom, új igazolások is lesznek.
– Igen, de ez nem egyszerű egyáltalán. Élő szerződése van Wittmann-nak, Kelley-nek, Dénesnek, Grebenárnak, Benczének és Tóth Norbertnek. Ezen felül Hoszszú Gergellyel befejeztük a tárgyalásokat, már csak az aláírásra várunk, Czigler László helyzete pedig csak tőle függ, neki ugyanis mindig lesz helye a PVSK-nál. Szóval szinte kész a csapat. De hogyan is szokták ezt mondani: ez az édes keserűség?

– Olyasmi.

A névszponzor elégedett az idei teljesítménnyel

Alig több, mint négy hónappal ezelőtt érkezett egy új névszponzor a pécsi férfi kosárlabdacsapathoz. A Pannonpower Holding Zrt. vezérigazgatója, Péterffy Attila akkor sajtótájékoztatón azt nyilatkozta: cégük kereste a lehetőséget, hogy markánsabban megjelenjen a város életében, és ehhez remek partnerre talált a férfi kosárcsapatban. Az azóta eltelt időszak igazolta reményeiket.

– Cégünknek egyértelmű célja, hogy erősítse a társadalmi szerepvállalását – mondta el lapunknak Péterffy Attila, a PannonPower vezérigazgatója. – Ennek a szándéknak pedig tökéletesen megfelel, ha egy csapatot támogatunk – ráadásul egy olyan csapatot, amely akkor is jól működött és ért el szép eredményeket, amikor nem volt gazdag.

Az elnök gyakran sálban szurkolja végig a pécsi csapat meccseit

Tóth Bertalan, a Pécsi VSK-Pannonpower csapatának elnöke a mérkőzésekre általában PVSK-sállal a nyakában érkezik – sőt, aki közel ül hozzá, azt is láthatja: együtt él a játékkal, és szurkol a csapatnak. Szerinte azonban ebben semmi meglepő nincs.

– Amikor elvállaltam ezt a feladatot, akkor magamnak is leszögeztem: igyekszem minél több meccsen ott lenni. Mostanra egyértelművé vált: elég egy találkozóra kimenni ahhoz, hogy ottragadjon az ember. Nagyon szeretem a meccsek hangulatát, és becsülöm, ahogy a csapat nem ismer elveszett labdát, még a vesztes találkozókon is mindenki teljes erejéből küzd. Zárójelben jegyzem meg: szerencsére a vereség ízét olyan sokszor nem kellett megtapasztalnom.

Tóth Bertalan kérdésünkre hozzáfűzte: van kedvenc játékosa, nem is egy, ám a nevüket nem árulja el.

– Nézzék meg, kik vetődnek minden lecsorgó labdáért – na, ők a kedvenceim. Ez ugyanis az a tulajdonság, amelyet leginkább becsülök egy sportolóban.

– Cégünknek egyértelmű célja, hogy erősítse a társadalmi szerepvállalását – mondta el lapunknak Péterffy Attila, a PannonPower vezérigazgatója. – Ennek a szándéknak pedig tökéletesen megfelel, ha egy csapatot támogatunk – ráadásul egy olyan csapatot, amely akkor is jól működött és ért el szép eredményeket, amikor nem volt gazdag. Az elnök gyakran sálban szurkolja végig a pécsi csapat meccseit Tóth Bertalan, a Pécsi VSK-Pannonpower csapatának elnöke a mérkőzésekre általában PVSK-sállal a nyakában érkezik – sőt, aki közel ül hozzá, azt is láthatja: együtt él a játékkal, és szurkol a csapatnak. Szerinte azonban ebben semmi meglepő nincs.

– Amikor elvállaltam ezt a feladatot, akkor magamnak is leszögeztem: igyekszem minél több meccsen ott lenni. Mostanra egyértelművé vált: elég egy találkozóra kimenni ahhoz, hogy ottragadjon az ember. Nagyon szeretem a meccsek hangulatát, és becsülöm, ahogy a csapat nem ismer elveszett labdát, még a vesztes találkozókon is mindenki teljes erejéből küzd. Zárójelben jegyzem meg: szerencsére a vereség ízét olyan sokszor nem kellett megtapasztalnom.

Tóth Bertalan kérdésünkre hozzáfűzte: van kedvenc játékosa, nem is egy, ám a nevüket nem árulja el.

– Nézzék meg, kik vetődnek minden lecsorgó labdáért – na, ők a kedvenceim. Ez ugyanis az a tulajdonság, amelyet leginkább becsülök egy sportolóban. Leng az óriási, fekete-fehér PVSK-zászló: a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésre a város közelsége miatt a szokásosnál is több drukker utazott el -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!