Sport

2009.07.14. 18:01

A pécsi férfi teniszezők nagyon jó idényt zártak

Amikor a legjobban kellett, akkor játszott a legeredményesebben a PVTC férfi teniszcsapata, így a gárda a következő idényben is a Szuperligában szerepelhet.

Fülöp Z.

A pécsiek a csoportkörben nehéz ellenfeleket kaptak, hiszen az IDOM-mal, a Fehérgyarmattal és az MTK-val kellett megküzdeniük. Ezen gárdák azonban kifogtak az amatőr státusban teniszező PVTC-seken, ám az utolsó szalmaszálba sikerült belekapaszkodni: a BSE elleni párharcot végül meg tudta nyerni a pécsi csapat, így a következő idényben is a legjobbak között szerepelhet majd. A csapat tagjai: Somogyi Zsolt, Simon István, Bozsik Attila, Csarnakovics Erik, Sáros Zoltán, Füle Zsolt és Takács Tibor.

Elégedettek lehetnek a Pécs 2000 TC vezetői is: a gárda ugyanis bennmaradt az első osztályban. A roppant fiatal csapat (az egyes pályán például a tizenhét éves Kovács Milán játszik) hat mérkőzéséből hármat nyert meg, ez az eredmény pedig elég volt ahhoz, hogy a második vonalban maradjanak.

– Deklarált célunk az volt, hogy a fiatalokat folyamatosan beépítsük – mondta el lapunknak Koncz Zsolt, a csapat vezetője. – Ez sikerült is, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a szerepléssel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!