Sport

2009.07.29. 17:45

Mecsek-rali: Rangáék ismét nyerni akarnak

A megszokottól eltérően nem ősszel, hanem már most, a hétvégén rendezik a hagyományos Mecsek-ralit. A pilóták imádják a pályákat, a baranyai versenyzők pedig fogadkoznak, hogy itthon nagyon odateszik magukat.

K. Mayer András

Bár a szervezők sokszor, sokhelyütt hangsúlyozták már, hogy idén nem a megszokott időpontban lesz a 42. Allianz Rallye, azért minden bizonnyal jónéhány autósportkedvelő felkapja a fejét a hírre, hogy ezen a hétvégén kell felbandukolnia a Mecsekre. Illetve: először pénteken van jelenésük, akkor tartják ugyanis a hagyományos helyszínen, a Pécs Plaza parkolójában a prológot, derült ki a szerdán tartott sajtótájékoztatón.

Büki Ernő versenyigazgató a számokat sorolta. Eszerint eddig 103-an neveztek a rali1-re, 17-en a historic-ralira és 37-en a rali2-es bajnokság mecseki futamára. Szerda reggel befutott az észt versenyző is, miként a sajtótájékoztatón a román résztvevőkkel is lehetett beszélgetni.

A verseny tehát már most nemzetközi, jövőre azonban még inkább azzá szeretnék tenni. Jelen István főszervező elmondta, egy IRC-futamot akarnak idecsábítani, s bár a „családba” már bekerült a mecseki verseny, tovább kell lobbizni azért, hogy az ötletet megvalósíthassák. Egyelőre csak annyi dőlt el, hogy az évad a Monte Carlo-i futammal indul, az orosz verseny pedig kikerült a naptárból – jó lenne, ha az EKF évében egy pécsi verseny kerülne a helyére.

A sajtótájékoztatón ott volt a nyílt ralibajnokságot négy futam után vezető Herczig Norbert (Subaru Impreza S11 WRC), aki elmondta, hogy bár autót és navigátort is váltott, ez az év eddig jól sikerült neki: „Az aszfaltos versenyeken nagyon jók voltunk, legutóbb a murváson becsúszott egy kis hiba. A Mecsek-ralit nagyon szeretem, félig-meddig hazajövök, s életem első dobogós helyezése is ide köthető még 1997-ből.”

Természetesen a pécsi közönség elsősorban a hazai versenyzőkre kíváncsi, köztük például Hering Gyulára, aki az A7-es géposztályban pontegyenlőséggel a második-harmadik helyről vág neki a versenynek.

– A magyar bajnokságban idén sokkal jobban szerepelünk, mint tavaly. Sajnos még mindig van egy hibám, a balos fordulókat nagyon szűkre veszem, idén emiatt már négy defektem volt. Remélem ezt minél előbb kinövöm. Mostanra gyakorlatilag eldőlt, hogy a bajnoki cím Kőváry, Janzer és közöttünk dől el, ezért is nagyon fontos a mecseki verseny. A pályákat jól ismerjük, ez mellettünk szólhat – bizakodott a Honda Civic Type-R R3-assal versenyző Hering Gyula.

Tavaly győzött a Mecseken, idén is erre készül ifjabb Ranga László az N-csoportban, aki Benkő Andrással eddig elég rossz szezont produkált. Az első versenyen, Egerben megállt a Mitsubishi, a következő kettőn pénzhiány miatt nem is indulhattak, Veszprémben viszont már egy ötödik helynek örülhettek.
– Szeretnénk megmutatni, hogy akár csak tavaly, idén is képesek leszünk a mezőny elejével együtt versenyezni. A kedvencem a Camping–Árpádtető és az Árpádtető–Remeterét szakasz, kár hogy előbbi ezúttal rövidebb lesz – mondta ifjabb Ranga László.

Az említett gyorsasági valóban rövidebb lesz a megszokottnál, a leghíresebb, úgynevezett Antalffy-kanyarkombináció ugyanis kimarad, mert az útvonal mellett fekvő Gilice panzióban éppen akkor esküvőt tartanak. Bár a pilóták nagyon sajnálják a változtatást, azért a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy így is sok boldogságot kívánnak az ifjú párnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!