Sport

2010.04.30. 11:55

Mavrenski maradhat a Panthers edzője

Az eddigi edzővel, a szerb Ivica Mavrenskivel képzelik el a folytatást a bajnokságot tizenegyedik helyen befejező pécsi férfikosárcsapat vezetői.

Fülöp Zoltán

A szerdán este véget ért szezont remekül kezdte a PVSK-Pannonpower, hiszen tavaly ősszel megnyerte a Szuperkupát – ám tavasszal végül lecsúszott a rájátszásról, s kiesett a kupából is. A tizenegyedik helyre senki sem lehet büszke, de Máté János, a csapatot működtető kft. vezetője szerint ez az idény nem csak a büszkeségről szólt.

– Amikor egy éve kiderült, hogy teljesen új gárdát kell építenünk, sejtettük, hogy nem a 2009/2010-es szezont szedik majd aranybetűkkel a csapatunk évkönyvében. Mondjuk úgy, hogy apró betűs lett az idényünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy életben maradt a férfi kosárlabda, sőt, a fanatikus szurkolóink száma még növekedett is. A lényeg, hogy túl vagyunk rajta, és csütörtöktől már a következőre koncentrálhatunk.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Könnyen lehet, hogy a pécsiek vezetőedzője, Ivica Mavrenski (középen) az új idényben is folytathatja a munkáját
[/caption]

Na igen, a következő idény. Ugyan a rajtig még több hónap visszavan, a szurkolók már kezdik összerakni az új szezon csapatát.

– Egyetlen konkrétumról tudok beszámolni: Eilingsfeld Jánosnak élő szerződése van klubunkkal – válaszolja az új kezdőötöst firtató kérdésünkre a vezető. – Rajta kívül az összes játékosról a következő idény trénere dönt majd.

Automatikusan adja magát a kérdés: ki lesz az edző, aki dönt. A lelátón keringtek nevek (egykori pécsi sikeredzőé, éppen állás nélküli, de korábban bajnoki címet szerzőé, sőt a női vonalról érkezőket is rebesgettek), ám Máté János ezekre nem kívánt érdemben reagálni
– Tény, hogy a vezetőség körbenézett, ám végül úgy döntöttünk, hogy Ivica Mavrenskit kérjük fel trénernek – zárta rövidre a kérdést Máté.

– Ebben a pillanatban semmi biztosat nem tudok mondani a saját jövőmmel kapcsolatban – nyilatkozta lapunknak Ivica Mavrenski. – A vezetőkkel korábban is beszélgettem a folytatásról, s most, hogy véget ért a szezon, rátérhetünk a pontosításokra.

Az szeretném leszögezni: megtisztelő, hogy a (legyünk őszinték: nem éppen sikeres) idény után is számolnak velem. Azt hiszem, ez annak a jele, hogy látják: a most megkezdett munka a következő idényben érhet be igazán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!