Sport

2010.07.13. 16:41

A Szabó család tehetséges dzsúdósai

A falubeliek először csodálkoztak, hogy mi épül itt. De ma már megszokták a Pagodát, és benne a nyüzsgő életet, a sok fiatal dzsúdóst.

H.L.

Az egész olyan, mintha kollégium lenne. Csak egy kicsit szigorúbb. Némi rendetlenséggel, mindenki számára kötelező reggeli ébresztővel, esti villanyoltással, és a kettő között sok edzéssel, több közösségi programmal. Ilyenkor, nyáron szinte egész nap foglalt a tatami, amelyet fiúk és lányok népesítenek be. Mivel a Pagodában tető van a fejük felett, esőben is gyakorolhatnak. De azért a kőházban is van egy kisebb edzőterem és egy másik helyiség, ahol a kondíción lehet javítani.
Aki mindezt kitalálta, Szabó Ferenc (62). Eddig nem volt unalmas az élete, Pécsett született, majd Budapestre került, hogy aztán 16 éven keresztül járja a világot. Unokabátyja egerági iskolaigazgató volt, ő csábította le ide.

– Beleszerelmesedett a feleségem ebbe a helybe, 2001-ben költöztünk le, tavaly lett kész a Pagoda, amelyet Sasaki Kichisaburóról neveztünk el, a tiszteletére építettük. Ő az első japán edző volt, aki külföldön dolgozott. Itt Egerágon, a Pagodában zajlanak naponta kétszer az edzések, itt rendezzük a versenyeinket is. Most negyven-ötven fiatal dzsúdózik nálunk, ebből húsz nálunk is lakik nyáron. Csak az étkezésért kérünk pénzt tőlük, minden más ingyenes nekik. Még Pogányból is átjárnak. A falubeliek eleinte rácsodálkoztak, hogy mi készül itt, de idővel nagyon jóban lettünk velük. Hoznak a gyerekeknek gyümölcsöt, ezt-azt, megszerettek bennünket – említette ottjártunkkor Szabó Ferenc. Látogatásunk idején a tikkasztó meleg ellenére derekasan dolgoztak az ifjú dzsúdósok a küzdőtéren. Nem kellett noszogatni őket, derekasan dobálták egymást és a földharcot is gyakorolták.

Szabó Ferenc felesége is valamikor versenyszerűen dzsúdózott (nem is rosszul), most néha edzéseket tart a fiataloknak. A család Egerágon öt gyermeket nevel, mind ezt a sportágat űzik. Franciska 19, Katinka és ikertestvére, Frigyes 16, Hugó 13, Tasi 7 esztendős. Valamennyien udvariasak, tisztelettudók, szorgalmasak, látszik, hogy jó nevelésben részesültek. És ami nem kevésbé fontos, tehetségesek. Frigyes már hat, Katinka hét, Franciska kilenc magyar bajnoki címmel büszkélkedhet, utóbbi már az első húszban van a felnőtt világranglistán. Katinka pedig ifi Eb-bronzérmes.

– Munkamániás vagyok, ezt Japánban tanultam meg, ahol megszakításokkal sok időt töltöttem. Szerencsére a volt tanítványok is sokat segítenek – jegyezte meg Szabó Ferenc, ő atletizált, kézilabdázott, lovagolt, mielőtt kikötött a dzsúdónál. Ismert kaszkadőr, elmondása szerint eddig már legalább négyszáz filmben szerepelt, és mozgástervezést oktat különböző színházakban.

Az egerági telek hatalmas, sok munka lehet vele. Van is, mert a Szabó család önellátó, mindent megtermelnek, amire szükségük van. Mindenféle állatuk van, természetesen a lovak sem hiányozhatnak. Utóbbiak hozzátartoznak az életükhöz, a családfő a fővárosban annak idején díjugrató Világkupa-versenyeket is rendezett.
A termény betakarításába és az állatgondozásba a dzsúdós tanítványok is besegítenek. Ez is hozzátartozik az életre neveléshez.
– Ne kérdezze, hogy miért Egerági Üstökös a sportegyesületünk neve. Illetve van rá válasz, be kellett diktálni valamit a cégbíróságnak. Aludtam, felkeltettek, még félálomban hirtelen ez jutott az eszembe – mesélte Szabó Ferenc, akinek már lakodalomra kell gyűjteni a pénzt. Franciskának ugyanis augusztus 28-án lesz az esküvője, egy szlovén dzsúdós veszi el, aki országában a sportág egyik legjobbjának számít. Magyar színekben akar versenyezni. Amikor ott voltunk, együtt edzett leendőbelijével és a többiekkel.

– Olcsóbb ez így, ha távol vannak egymástól, sok pénzt elvisz a telefonálgatás. Így, hogy nálunk lakik már a srác, kevesebb a költség. Meg aztán edzőpartnernek is kiváló, hiszen az európai elitben van. Más szempontból is csak dicsérhetem a fiatalembert. A londoni olimpiáig biztosan nem szül a lányom, a nyári játékokon az Üstökösből hárman lehetnek ott. Ő is. Minimum egy dobogós helyre számítok ott – teszi hozzá Szabó Ferenc, akin látszik, nagyon is komolyan gondolja ezt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!