Sport

2010.10.15. 09:36

Egy kilométer – egy liter benzin

A pénteken kezdődő Mecsek-rali versenyautói között van olyan, amelyik kilométerenként egy litert fogyaszt az 1400 forintos benzinből.

K. Mayer András

Pénteken elkezdődik a 43. Allianz Hungária Rallye, közismertebb nevén a Mecsek-rali. Az évek óta a Pécs Plaza parkolójában tartott prológra mindig ezrek – köztük rengeteg gyerek – kíváncsiak. Próbáltunk némi ízelítőt adni abból, hogy mit tudnak azok a versenygépek, amiket néhány méteres távolságból láthatnak a ralisport hazai bajnokait is felsorakoztató verseny nézői. 

---------------------------------------------------------------------------
A verseny pontos menetrendjéről és az útlezárásokról itt olvashat.
---------------------------------------------------------------------------

A historic Európa-bajnokságon induló, jelenleg negyedik helyen álló Kövesdán András (navigátora, Kerekes József második a számukra kitalált különversenyben) szerint az idősebb versenygépekkel ugyan nem lehet már megverni a modern autócsodákat, de megszorongatni azért lehet.

– A mi autóinkban még szervófék sincs, karburátoros motorral, szériafutóművel versenyzünk – kezdett bele a bemutatásba a Porsche 911 SC Carrera volánjánál ülő Kövesdán András. – Éppen ezért harminc százalékkal biztosan több múlik a pilótán és a navigátoron, mint mondjuk egy modern versenygép esetében.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Azonos utakon az új és a régi „iskola”: a mecseki gyorsaságikon ifjabb Ranga László Mitsubishijét és Kövesdán András Porschéjét is láthatja a közönség
[/caption]

Az sem lehet vitás, hogy sokkal látványosabban autózunk, a kanyarokba ugyanis keresztbe csúszva érkezünk, mert így tudunk igazán gyorsan menni, ott pedig minden esetben improvizálnunk kell az autó mozgásának megfelelően. Ennek ellenére mi is nagyon gyorsak vagyunk: ha megverni nem is tudjuk például az IRC-sorozat legjobbjait, azért meg lehet őket szorongatni.

A Porschénk hihetetlen stabil, megbízható motorral rendelkezik, olyan mint egy elefánt. Ha az év elején egyszer rendesen megcsináljuk, egész évben hozzá sem kell nyúlni, végigbír egy szezont. A futómű is kiváló, olyan erős, hogy a legdurvább gyorsokon végigküldve sem állítódik el semmi. Hát igen, ez még régi jó acélból készült.

Az N-csoportban két éve győztes pécsi pilóta, a Mitsubishi Lancer Evo IX-et vezető ifjabb Ranga László nem védte a mundér becsületét, sok mindenben egyetértett Kövesdánnal.
– Mi valóban nem autózhatunk annyira látványosan, hiszen elektronikus hajtásprogram szabályozza a Mitsubishit – mondta az N/4-ben 16. ifjabb Ranga László.

– Persze át lehet kapcsolni, de nincs értelme, mert akkor elkezdenénk oldalazni keresztbe, amitől lassabbak lennénk. Azzal sem vitatkoznék, hogy több szerepe lehet a pilótáknak, ezt én is így gondolom. Az autóinkban rengeteg a technika, az A-s fékeknek speciális a hűtésük, nem melegednek át, a szakaszok elején és végén is ugyanolyan a fékhatás. A váltásnál nem kell kuplungolnunk, elég egy pillanatra visszavenni a gázból: az optimális fordulatot egy váltólámpa jelzi.

Az érdekességekből csak néhányat soroltunk fel, a ma délután 15 órakor kezdődő prológon mindenki eldöntheti, hogy a régebbi, vagy a modern versenygépek tetszenek inkább. A programot veteránjármű- és Porsche-kiállítás színesíti, amely október 15–17. között lesz az Expo Centerben.

A WRC-k a legtorkosabb versenygépek

Az országos ralibajnokság modern gépei és a historic Eb-n induló idősebb versenyautók között megannyi különbség van. Minden bizonnyal sokakat érdekel, hogy mivel is mennek.

Amint azt Kövesdán Andrástól, a Porschéval versenyző kiváló pilótától megtudtuk, az ő autójába sima utcai benzin kerül. Százas oktánszámút kell tankolniuk, amivel bizony jóval olcsóbban megússzák, mint a modern gépekkel repesztő versenyzők.

A Mitsubishi Lancer Evo-k és társaik ugyanis már különleges, úgynevezett „versenybenzinnel” mennek. Ami persze nem olcsó mulatság, egy liter háromszor-négyszer annyiba kerül, mint a „mezei” benzin: 1200–1400 forint körül mozog az ára. Ha ehhez hozzátesszük, hogy egy-egy ilyen gép mennyit eszik, valóban a szívünkhöz kapunk. A két üzemmód közül a gazdaságosabb, a gyorsaságik közötti autózásra használt etapprogramon „csupán” 20-30 litert fogyasztanak, a versenyprogramon azonban 70–90-et zabálnak. A WRC-k még ezen is túltesznek, 100 litert is megesznek 100 kilométeren. Vagyis egy kilométerre egy liter benzin kell!

Kövesdán András - Porsche 911 SC Carrera

Hengerűrtartalom (ccm): 3000

Tömeg (kg): 1100

Lóerő: 330

Végsebesség: 170

Gyorsulás (0–100 km/h): Kövesdánék szerint 3 mp.

Ifjabb Ranga László - Mitsubishi Lancer Evo IX

Hengerűrtartalom (ccm): 2000

Tömeg (kg): 1250

Lóerő: 300

Végsebesség:218

Gyorsulás (0–100 km/h): Rangáék nem tudták pontosan, de amikor meghallották, hogy Kövesdánék 3 mp-et mondtak, rögtön rávágták, hogy akkor az övék 2,5.

Tömeg (kg): 1250

Lóerő: 300

Végsebesség:218

Gyorsulás (0–100 km/h): Rangáék nem tudták pontosan, de amikor meghallották, hogy Kövesdánék 3 mp-et mondtak, rögtön rávágták, hogy akkor az övék 2,5. Kövesdán András - Porsche 911 SC Carrera Hengerűrtartalom (ccm): 3000

Tömeg (kg): 1100

Lóerő: 330

Végsebesség: 170

Gyorsulás (0–100 km/h): Kövesdánék szerint 3 mp. Azonos utakon az új és a régi „iskola”: a mecseki gyorsaságikon ifjabb Ranga László Mitsubishijét és Kövesdán András Porschéjét is láthatja a közönség -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!