Sport

2012.04.27. 17:49

Csak a szépre emlékezik Djokics

Azt állítja, nem könynyezett, pedig fátyolos volt a tekintete. A Pécs 2010 vezetőedzőjén, Zseljko Djokicson látszott szerda este, hogy nagyon sokat jelentett neki a szezon szép zárása: a bronzérem, az ünneplő játékosok és szurkolók.

K. Mayer András (Dunántúli NApló)

Jól láttuk, hogy kicsit fátyolos lett a tekintete, és el-elcsuklott a hangja a mérkőzés után?

– Nem könnyeztem. De az igaz, hogy ez egy nagyon nehéz szezon volt, és most a végén biztosan látszott rajtam némi érzelem.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Djokics szerződése még egy évig érvényes, de előbb tárgyal a vezetőkkel (fotó: Löffler Péter)
[/caption]

– Nem csodálkozunk rajta, hiszen rengeteg nehézség közepette vezette bronzéremig a csapatát.

– Tényleg nagyon boldog vagyok! Elsősorban azért, mert sikerült befejeznünk egy olyan szezont, amely során sokszor kerültünk olyan helyzetbe, hogy az sem volt biztos, lejátsszuk-e a következő mérkőzést. De ma már csak a szépre emlékezem. Olyan ez, mint a katonaság, amely alatt sok rossz dolog is történik az emberrel, de utólag visszagondolva csak jók jutnak az ember eszébe. Mint például az, hogy tavaly ősszel a szurkolók gyűjtöttek nekünk pénzt. Ez nem mindennapi dolog, sosem fogjuk elfelejteni!

– Ők sem. És ahogy a lefújás utáni ünneplésből kiderült, nagyra értékelték ezt az eredményt.

– Igen! Olyan volt, mintha aranyérmet nyertünk volna.

– Miért tudta megnyerni a harmadik meccset a Pécs 2010, és miért tudott felállni a dobogóra?

– A legfontosabb talán az volt, hogy minden játékosom fejlődött, és mindenki fel tudott nőni a feladathoz. Török Szilvi és Laczi Edit sérülés után érkeztek, Pénzes Kinga pedig sokáig nem játszott, most viszont már mindhárman kosárlabdáznak, az Edit ráadásul extra teljesítményt nyújtott szerdán. Quigley is fejlődött, Murphy pedig az első idényében megtanulta, hogyan kell az európai pályákon viselkedni. És ott vannak a fiatalok, Szamosi, Csutorás, Balla, akik rengeteget léptek előre, saját korosztályuk döntőjében mindenkit brutálisan megvertek.

– Kiélvezte a sikert? Nem tűnik fáradtnak.

– Pedig nagyon is az vagyok! Elmentünk egy étterembe, sajnos nem volt ott az egész csapat, de akik jöttek, azokat most más oldalukról is megismertem. Jó volt együtt elmenni bulizni!

– Nem akarunk...

– Egy pillanat, ezt mindenképpen szeretném elmondani! A legnagyobb siker az, hogy befejeztük a szezont. Akinek ebben szerepe volt, mint például a játékosoknak, a szakmai stábnak, a szurkolóknak, aki bármennyit is segített, annak köszönöm! És köszönöm a polgármester úrnak, Páva Zsoltnak is, hogy a csapat mellé állt a nehéz pillanatokban!

– Sajnos volt belőlük bőven. S ha már nehéz pillanatok: nem akarok ünneprontó lenni, de mennyivel tartoznak önnek?

– Erről nem szeretnék beszélni. Először le akarok ülni a klub vezetőségével, sok mindent meg kell beszélnünk. Majd utána.

– Rendben. Akkor annyit áruljon el: még egy év „katonaság”, vagy már békésebb vizekre vágyik?

– Nagyon jó kérdés! De maradjunk annyiban, hogy előbb beszélek a klub vezetőivel. A szerződésem egyébként még egy évig érvényes. De akármi lesz, egyetlen dolgot szeretnék csak kívánni: Pécsett legyen mindig jó női kosárlabdacsapat!

A játékosokat már javában csábítják a riválisok

Túl nagy kockázatot nem vállalunk azzal, ha azt jósoljuk, hogy ez a csapat szerdán játszott utoljára ebben az összeállításban. A játékosok többségét ugyanis szívesen látnák más csapatokban, s miután közülük valószínűleg elég sokan gondolják úgy, hogy nem vágynak még egy ilyen zaklatott, tartozásokkal teli szezonra, néhányan biztosan távozni fognak.

A mindössze húszéves, ám felnőtt válogatott Raksányi Krisztinát gyakorlatilag a teljes magyar mezőny hívja. Természetesen a Baja, vagy a Vasas megkeresésére nem fog rábólintani, a Sopron, a Győr és a Zalaegerszeg ajánlata biztosan elgondolkodtatja. Információink szerint a korábbi pécsi sikeredző, Fűzy Ákos nagyon kapacitálja, így nem lepődnénk meg, ha Győrben kötne ki.

A 21 éves Horváth Lilla sorsa is kérdéses. Őt állítólag a Zalaegerszeg csábítja kitartóan, nem elképzelhetetlen, hogy a nyáron ő is váltani fog.

Valószínű, hogy a két amerikai légiós sem az ideihez hasonló bizonytalanságban szeretné eltölteni a következő egy évet. Információink szerint Stefanie Murphy minden bizonynyal továbbáll, s erre voksolnánk Allie Quigley esetében is. Utóbbit nagyon sok európai élcsapatban tárt karokkal várnák – szerintünk elfogadja az egyik klub „ölelését”.

K. Mayer András (Dunántúli NApló) Djokics szerződése még egy évig érvényes, de előbb tárgyal a vezetőkkel (fotó: Löffler Péter) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!