Sport

2012.11.13. 16:45

Michelisz nem búslakodik

Nem így képzelte a szezon hajráját, az biztos! A Zengő Motorsport versenyzője, Michelisz Norbert neve mellé nulla pont került a szuzukai hétvégét követően, majd Sanghajban is mindössze hármat szerzett. Ennek ellenére nem tűnt túl letörtnek, amikor telefonon felhívtam.

K. Mayer A. (Dunántúli Napló)

– Valóban nem alakultak a legfényesebben a dolgok – kezdte a túraautó-világbajnokságon (WTCC) egy BMW-vel száguldó baranyai pilóta. – De nem vagyok elkenődve, mert ha visszagondolok az egész szezonra, akkor nagyon sok szép pillanatot éltem át. Többször voltam dobogós, nyertem futamot, és már most majdnem kétszer annyi pontot gyűjtöttem, mint tavaly a teljes idény során, valamint vezetem a privát értékelést. Szóval nem fogok búslakodni. Egyszer fent, egyszer lent.
Most tehát lent van Michelisz, s bizony a bajnokságból már csak egy verseny van vissza, a makaói. Azért jó lenne fent befejezni, jegyzem meg neki.

– Makaóban minden megtörténhet, városi pályáról van szó, amelyen elég egy apró hiba, és összetörik az autó. Kockáztatni kell, miközben nem szabad hibázni – árulta el Michelisz, aki éppen tegnap délután szállt repülőre, hogy aztán ma délután (hongkongi megállót követően) Makaóban landoljon.

Az utolsó versenynek a világbajnoki pontversenyben a hatodik helyről vág neki (155 pont), s bizony igyekeznie kell, ha meg akarja tartani a pozícióját: ott liheg a nyakán Stefano D’Aste (144) és Pepe Oriola (131) is. A privát értékelésben az élen áll, mögötte Oriola csak 12, D’Aste pedig 16 ponttal van lemaradva.

Egy futamgyőzelem rengeteget érne, jegyzem meg. S nem csak a pontversenyben: legutóbb megígértem, hogy ha az utolsó három versenyen besöpör egyet a Távol-Keleten, meghívom egy szusira. Úgy tűnik, ez nem motiválja: „Ha összejön, igyunk inkább egy duplát!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!