Sport

2016.10.27. 11:10

Férfi kosár: tanulságokat vonhatunk le a mai meccs után

A PVSK-Pannonpower csütörtök este hatkor a Kecskemétet fogadja a Lauberben.

F. Z. (Dunántúli Napló)

Ha egy csapat a harmadik meccsét játssza a bajnokságban, akkor azért nem szoktunk olyat mondani, hogy sorsfordító lesz a találkozó, s most majd egy sor kérdőjel kiegyenesedik. Ezúttal azonban mégis ilyen nagy szavakat használhatunk: a PVSK-Pannonpower ma este hatkor a Kecskemétet fogadja a Lauberben, s nyolc óra tájban már kezdhetünk is jósolgatni a pécsi csapat idényéről.

Az első két forduló ugyanis leginkább arra volt jó, hogy megijedjünk kicsit a látottaktól. Már hogy pozitív értelemben – az első körben a Szolnok ellen kifejezetten jól kosaraztak a pécsiek, a második fordulóban, a Kaposvár ellen pedig szenzációsan. Ezen mérkőzések fényében máris elkezdtünk azon gondolkodni, hogy milyen messze juthat a gárda. De ez nagy hiba: meg kell várni a Kecskemét elleni meccset mindenképpen, azt követően ugyanis tényleg okosabbak leszünk.

A Kecskemét ugyanis masszív csapat, évek óta nagyjából ugyanaz a kerete, ráadásul a játékuk sem változik gyökeresen idényről idényre. Magyarul: ha ezt a gárdát is elpáholja a PVSK, akkor tényleg, tényleg, tényleg lehet itt egy egészen szép idény.

– Nagy csatára számítok az alföldi gárdával – mondta el lapunknak Csirke Ferenc, a PVSK vezetőedzője. – A Kecskemét roppant keményen védekezik, ha a támadásaink megállnak, s öt-öt ellen esünk nekik, akkor nehéz betalálnunk. A gyors játékot kell erőltetnünk, akár kapott kosár után is néhány passzból eljutni a palánkjukig, s akkor elkaphatjuk őket. A Kaposvár elleni győzelemmel, úgy gondolom, nagy örömet szereztünk a szurkolóinknak, erre tennénk most rá egy lapáttal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!