Sport

2016.10.27. 23:01

Izgalmas meccsen verte a Kecskemétet a PVSK

Akik kimentek a Lauberbe, láthattak egy izgalmas meccset - és egy nagyszerű pécsi győzelmet.

Fülöp Zoltán

Az utóbbi évek szerkezetileg legjobb csapata ez a mostani, mondta a tudósítónak egy pécsi szurkoló a Kecskemét elleni meccs délutánján. Nem tudtunk vitába szállni vele - valóban nagyon jól néz ki most a PVSK, minden poszton remek kosarasok állnak Csirke Ferenc rendelkezésére. A mérkőzés nagy kérdése az volt, hogy ezt tudja-e ismét bizonyítani a gárda.
Sejfic mindenesetre ott folytatta, ahol a Kaposvár ellen abbahagyta - a pécsi csapat első három pontját ő szerezte. És ugyanígy tett Chris Smith is, aki megint egy zsákolással kezdte a meccset. Szóval elkapták a fonalat a pécsiek, ráadásul mivel a védekezés is egyben volt, megint összejött egy meggyőzőnek tűnő tizenegy pontos baranyai előny egy negyed alatt.

A második negyedben kicsit összekapta magát a Kecskemét, legalábbis az elején: a vendégek nem engedték, hogy a PVSK gyorsan elhúzzon, s el is döntse a találkozót mondjuk egy húszpontos előny összeszedésével. Igaz, a pécsi előny nem-növeléséhez az is kellett, hogy a baranyaiak többször is hibázzanak támadásban - volt itt eladott labda, három másodperc is. A tizenötödik percben be is jöttek a vendégek tíz pont alá, ismét izgalmas lett a találkozó. A félidőre azért maradt a pécsi előnyből, de megnyugodni egyáltalán nem volt okunk.

A harmadik negyed két gyors kecskeméti kosárral indult, egy pillanat alatt szoros lett a meccs. Akadozott a pécsiek támadójátéka, ekkor úgy festett, akár fordíthatnak is a vendégek - egyre fogyott a különbség, a játékrész végére sikerült csak nyolcra feltornászni. Az utolsó negyedben rákapcsolt a PVSK, hét pontot dobtak a hazaiak zsinórban, tizenötre nőtt a különbség, innen pedig már nem volt visszaút a Kecskemétnek.
Ez a csapat, ha így folytatja, akkor akár a négybe is bejuthat, mondta a tudósítónak egy pécsi szurkoló a Kecskemét elleni meccs délutánján. Mi nem rohannánk ennyire előre - de a  meccs után azért álmodozni talán már elkezdhetünk.

Sok remeklés

PVSK-Pannonpower - KTE-Duna Aszfalt 77-69 (22-11, 18-20, 21-22, 16-13)
Férfi kosárlabda NB I., Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1300 néző. V.: Benczur, Tőzsér, Radnóti.
PVSK: NELSON 11, Supola 8/6, SMITH 16/9, BUDIMIR 17/3, SEJFIC 18. Cs.: Halász, Harazin 2, Bíró, Antóni 5/3. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Kecskemét: Pongó Máté 7, CAMPHOR 18/12, DJERASZIMOVICS 16, Ivosev 7/3, Karahodzsics 8. Cs.: Pongó Martin 2, Molnár 2, Mészáros 6, Hegedűs. Vezetőedző: Forray Gábor.

Nehéz lenne a dolgunk, ha nekünk kellene kiválasztanunk a meccs emberét - azért, mert többen is remek formában voltak. A két friss igazolás, Chris Smith és Ismet Sejfic megint kegyetlenül dobálta a pontokat, Supola Zoltán a legjobbkor szórta a triplát, de nagyon kellettek Veljko Budimir leütközéses kettesei is. Ugyan Anthony Nelsonnak nem ment annyira a támadás, de védekezésben megint kimagasló volt, a csereemberek pedig jókor és szerencsére jól is szálltak be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!