Sport

2016.11.12. 19:52

Szoros meccsen húzta be a győzelmet a PVSK

Hat ponttal győzött a Pécs a Falco ellen.

Szakács M . (Dunántúli Napló)

A PVSK-Pannonpower úgy kezdte a Falco elleni szombat esti, hazai meccsét, ahogyan az egy, a saját pályáján eddig hibátlan csapathoz illik. Supola Zoltán betörése, triplája és két büntetője után alig egy perccel  kezdés után már 7-2 állt az eredményjelzőn. És bizony a különbség egyre csak nőtt. Bíró Olivér és Antóni Csanád is remekül célzott távolról, de Ismet Sejfics palánk alatti munkáját is élmény volt nézni. Úgy pattogtak le róla a szombathelyi magasemberek, mint jégesőben a zománcfesték a kerítésről.

Tizenegy ponttal vezetett a PVSK tíz perc után, a második negyedben pedig tovább nőt a különbség. Volt már közte húsz is, nem is csoda, hogy a vendégek mestere, Szrecsko Szekulovics olykor nagyon bosszúsan magyarázott játékosinak. A félidő végéhez közeledve azért közelebb férkőzött egy kicsit a Falco, Govens és Medford triplái egy kicsit meg is tépázták a Pécs védekezését – és Csirke Ferenc idegrendszerét is. A nagyszünetre azért így is megmaradt az első negyedben összehozott előny.

Ami aztán a második félidő elején történt, azt bizony nem nagyon tudtuk hova tenni. Lyukas pécsi védekezés, pontatlan támadások és rengeteg elszórt labda jellemezte ugyanis a hazaiak játékát, nem is csoda, hogy a Szombathely feljött a Párducok nyakára. Szerencsére azért amikor már épp egyenlíthetett volna a Falco mindig jött egy-egy Antóni-tripla vagy épp Budimir betörés. És ha már Budimir: mivel Harazin a 26. percben kipontozódott, Sejfics pedig ekkor már négy hibával rendelkezet, a pécsiek horvát csapatkapitánya centererényeket kezdett csillogtatni. Ő volt ugyanis sokszor az egyetlen "magasember" a pályán a PVSK-ban, de eddigre már kellően felszívta magát néhány bírói ítélet miatt, hogy vezérré lépjen elő. A záró etapban a palánk alól is betalált, a büntetőket is biztos kézzel értékesítette, és és bravúros hármast is magára vállalt. Ez együtt pedig – Supola remek játékával, Bíró bíztoskezű dobásaival és Sejfics harci szellemével együtt – elég is volt ahhoz, hogy harmadik hazai bajnokiját is behúzza a Pécs. Lassan kezd oroszlánbarlangra emlékeztetni a Lauber Dezső Sportcsarnok!

PVSK-Pannonpower - Falco Kc Szombathely 88-82 (32-21, 17-17, 16-21, 23-23)

Kosárlabda-NB I. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 1500 néző. V.: Cziffra, Szabó, Gorka. PVSK: Nelson 2, SUPOLA 17/3, BÍRÓ O. 11/9, BUDIMIR 18/3, SEJFIC 19. Cs.: Halász 4, Smith 10/3, ANTÓNI 7/6, Harazin. Vezetőedző: Csirke Ferenc. Falco: MEDFORD 19/12, GOVENS 30/15, Váradi 8/6, Pustahvar 10/3, Turner 7. Cs.: Tóth N. 6, Kovács P. 2, Simon K., Hódi. Vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.
Kipontozódott: Harazin (26.), ill. Govens (40.), Medford (40.), Turner (40.).

Csirke Ferenc: – Gratulálok a fiúknak, hiszen ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, egy jó ellenfelet sikerült legyőznünk. Abban látom a siker kulcsát, hogy az első félidőben húszpontos előnyt tudtunk szerezni. Az, hogy a Falco innen fel tudott zárkózni, nagyon sok energiát felemésztett a részükről, mi pedig erőnlétben a végén még rá tudtunk egy kicsit pakolni. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen sokan kijöttek, rengeteget segítettek amikor a szombathelyiek pár pontra megközelítettek minket. Pénteken nagyon fontos meccs következik a számunkra, a MAFC-hoz győzni megyünk!
Szrecsko Szekulovics: – A Pécs végig vezetett a meccsen, nekünk sok energiánkat emésztette fel a felzárkózás. Gyengén, sok hibával kezdtünk.

További eredmények: Körmend–MAFC 111-83, Kaposvár–Alba Fehérvár 72-88, Jászberény–Szolnok 74-82, Szeged–Sopron 88-86

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!