Sport

2012.01.25. 17:01

A Paykan FC-től a PMFC-ig

Nem mindennapi karrier az övé. Harsányi Zoltán három éven át a Bolton Wanderers tartalékcsapatának legjobb góllövője volt, legutóbb azonban az iráni élvonalban szerepelt. Nagy a kontraszt. A 24 éves felvidéki csatár most a PMFC-nél van próbajátékon.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

– Ami remek ajánlólevél önnel kapcsolatban, hogy a Premier League-ben szereplő Bolton Wanderers tartalékcsapatának támadója volt. Hogyan keveredett Angliába?

– Tizenkilenc évesen már a szlovákiai Senec felnőttcsapatának játékosa voltam, amikor kaptam egy lehetőséget a Boltontól – mondta Harsányi Zoltán. – Fél évre kölcsönbe vittek, aztán éltek az opciós lehetőséggel, és ottmaradtam. A tartalékbajnokságban játszottam, három éven keresztül a legjobb góllövő voltam. Utána újabb szerződést ajánlottak, de megint csak a tarcsiba, ezt pedig huszonkét évesen már nem fogadtam el. A felnőtteknél akartam játszani, és a honvágy is hazahúzott.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Harsányi Zoltán most Pécsett akarja bizonyítani, hogy remek támadó
[/caption]

– A „nagy” Boltonba miért nem tudott beférni?

– Akkor olyan sztárok játszottak ott, mint például Anelka vagy Elmander. Mellettük nehéz lett volna odaférni.

– Angliából visszatért Szlovákiába, ami még érthető, az iráni kirándulás azonban már nehezen fér a képbe.

– Fél évig Dunaszerdahelyen futballoztam, ott is a legjobb góllövő voltam. A klubelnök pedig iráni, így jött ez a lehetőség. Visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam az első osztályú Paykan FC-től.

– Árulja el, milyen az iráni futball!

– Nagyon profi! Tízezer ember van kint a mérkőzéseken, olyanok a körülmények mint Angliában. Nem szabad lenézni őket, a játékosok technikásak, nem véletlenül hívják őket Ázsia braziljainak!

– Paykan után PMFC. Hogy a csudába került a pécsi klubhoz?

– Egy menedzseren, Paunoch Péteren keresztül. Csak jót hallottam erről a klubról, s bár van máshonnan is felkérésem, a Pécset kihívásnak tekintem. Egyben jó ugródeszkának is: később szeretnék belekóstolni a „nagy” fociba, valamilyen nagy európai bajnokságban szeretnék játszani.

– Korábban szerepelt a szlovák utánpótlás-válogatottakban. Fel sem merült, hogy magyar válogatott legyen?

– Sosem kerestek. Egyszer a Nemzeti Sporttól felhívtak, hogy nem gondolkodom-e rajta. Ha lett volna megkeresés, talán elgondolkodtam volna.

Jó nagydarab csatár

Harsányi Zoltán Csallóközkürtön született 1987. június 1-jén. A PMFC tegnapi edzésén is látszott, hogy remek felépítésű támadó, s lapunk kérdésére elmondta, 192 centis és 85 kilós. Jól érkezik a kapu elé, az összjátékban is kifejezetten ügyes. Dicsérte Mészáros Ferenc vezetőedző is, aki szerint erős, masszív csatár. Kérdés, ma-rad-e a bajnoki szezonra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!