Sport

2016.12.11. 19:51

A PEAC-Pécs megizzadt a ZTE ellen, de azért győzött

Továbbra is egyetlen veresége van csak a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapatának a bajnokságban: a kiváló napot kifogó Raksányi Krisztinának köszönhetően a házigazda pécsiek legyőzték a ZTE-t.

K. Mayer András

Folytatja-e kiváló sorozatát a PEAC-Pécs, ez volt a kérdés a vasárnapi bajnoki előtt. Miután Borisz Maljkovics együttese listavezetőként fogadta a Zalaegerszeget, ráadásul remek formában van, a meccset megelőzően egyértelműen igennel válaszoltunk volna.

Az első negyedben aztán kiderült, hogy a korábbi eredmények mit sem érnek, itt bizony vért kell izzadni a sikerért. A ZTE szinte végig vezetett, Burkholder tizenegy pontig jutott – nem csoda, hogy a pécsi vezetőedző a koncentráció fontosságáról tartott kiselőadást a kispadnak. Néhány perccel később azonban már teljesen más volt a leányzó fekvése. A PEAC-Pécs felpörgette a tempót, Raksányi Krisztina keze pedig elsült: pillanatok alatt bevert tizenkét pontot, amivel csapata szépen meglépett (39-30) ellenfelétől.

A harmadik negyed elején ugyan még egyszer felszívta magát a vendégcsapat, s bizony a játékvezető ítéletek sem a hazaiaknak kedveztek, ám a kezdeti megingás után magukra találtak Licskaiék. Szép lassan tíz pont fölé hízlalták a különbséget, s innen már nem tudott visszakapaszkodni a ZTE, hiába dobálta a triplákat korábbi csapata ellen Nagy Dóra. A válasz ugyanis sosem maradt el Raksányitól (csodálatos meccse volt) – a vége így 71-62-es pécsi győzelem lett.
A PEAC-Pécs immár a nyolcadik bajnoki sikerénél tart, s mindössze egyszer kapott ki.

PEAC-Pécs–ZTE NKK 71-62 (19-18, 20-14, 16-11, 16-19)
Női kosárlabda NB I. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 250 néző. V.: Ádám J., Hervay, Válé. PEAC-Pécs: MANDICS 8/3, RAKSÁNYI 22/12, KUSTER 18, Juhász 7, LICSKAI 8. Csere: Fűrész 4, Siksniute 2, Zele 2, Szücs L., Szücs R. Vezetőedző: Borisz Maljkovics. ZTE NKK: NAGY D. 14/12, Böröndy D. 6, BURKHOLDER 23/9, DANIELS 9, Horváth Zs. 4. Csere: Szalay 2, Kovács G., Orsó 2, Böröndy V. 2, Jurkó. Vezetőedző: Gáspár Dávid.
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3-9, 15. perc: 30-24, 23. perc: 39-37, 34. perc: 62-48.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!