Sport

2007.09.09. 19:48

A sereghajtótól kapott hatalmas zakót a PMFC

Pécs | Nagy volt az öröm vasárnap délután a Mecsekalján, csak éppen nem a PMFC részéről: a nullpontos, 0-11-es gólkülönbséggel érkező sereghajtó Mosonmagyaróvár ugyanis 3-1-re verte meg a házigazdákat.

K. M. A., F. A., P. A. (Dunántúli Napló)

– Nyernünk kell, nincs mese – mondta Kis Károly vezetőedző a mérkőzést megelőzően. Végül bizony mese lett, amiben az abszolút esélytelen, 0 rúgott és 11 kapott góllal érkező NB II.-es sereghajtó Mosonmagaróvári TE csúnyán elpáholta az élvonalból visszabukott PMFC-t.

Kevés helyzet, rossz játék, vereség - a pécsiek játéka gyakorlatilag értékelhetetlen volt. Pontosabban nagyon is értékelhető: a legutóbbi hazai mérkőzésen a Kozármisleny elleni győzelmet kifütyülő hazai közönség ezúttal szinte tüntetett a lelátókon.

A két másik baranyai csapat egyikénél, a Kozármislenynél nagy az öröm, Bene Ferenc együttese ugyanis Lauer góljával idegenben, az ESMTK otthonában győzött. A Komlói Bányásznál sűrűsödnek a gondok, Budaörsön 6-2-es vereség lett a vége.

PMFC-Pécs Plaza – Mosonmagyaróvár 1-3 (1-2)
Pécs, Újmecsekalja, 600 néző. V.: Pintér 8. PMFC-Pécs Plaza: Hamar 5 – Kalmár Zs. 4, Mile 5 (Racskó 4, 45.), Szabados 5, Kulcsár 5 – Sipos 5, Lantos 5, Gulyás G. 4, Wittrédi 3 (Rompos 4, 46.) – Lengyel 5, Bozori 4 (Horváth Zs. –, 66.). Vezetőedző: Kis Károly. Mosonmagyaróvár: Antal 6 – Burján 6, Fülöp 5, Taglialegne 5, Pálla 5 – Méry 5, Horváth D. 5 (Régi –, 63.), Fehér 5, Varga (Cseri 6, 46.) – Bene 4, Szalai 6 (Kiss R. 5, 57.). Vezetőedző: Soós Imre.
Szögletarány: 9-2 (4-1).
Sárga lap: Varga (19.).
2. p.: Gulyás Gábor szabadrúgásból, 17 méterről a felső lécre lőtte a labdát.
17. p.: Varga senkitől sem zavartatva 22 méterről nagy gólt lőtt a pécsi kapu jobb oldalába (0-1).
27. p.: Ziccerig játszotta a PMFC: Lengyel passza után Kulcsár 11 méterről ballal higgadtan helyezett a kapu jobb oldalába (1-1).
38. p.: Burján bohócot csinált a pécsi csapat bal oldalából, kicselezte Milét, Kulcsárt, Szabadost, 15 méterről lőtt, Hamar lábbal hárított, de a kipattanóból Szalai a hálóba talált (1-2).
82. p.: Cseri labdát szerzett a jobb oldalon, a 16-oson belülre érve látta, hogy középen két védő is érkezik, ezért a legegyszerűbb megoldást választotta: 12 méterről jobbal nagy erővel vágta a labdát a kapu jobb oldalába (1-3).
90. p.: Lantos 10 méterről fejelt, Antal ujjheggyel tolta szögletre a labdát.
Kis Károly: – A felállt védelem elleni játékunk nem működött, a támadójátékunkban ismét rendkívül kevés volt az ötlet.

ESMTK – Kozármisleny 0-1 (0-0)
Budapest, 300 néző. V.: Erdős. ESMTK: Bonica – Czakó, Péter, Geraldo, Kővári – Tvaruska, Füzi, Farkas, Szőke – Újhegyi (Lázár, 83.), Szabó (Vörös, 63.). Vezetőedző: Menczeles Iván. Kozármisleny: Antal – Suba, Finta, Éles, Tasselmayer – Hergenröder, Fabijancic, Morvai (Laki, 46.), Kutyáncsánin (Gergely, 81.), Tóth Z. – Lauer (Csorbics, 90.). Vezetőedző: ifj. Bene Ferenc.
Kiállítva: Czakó (79.).
61. p.: Lauer 16 méterről lőtt kapura, Bonica védett, ám a kipattanó a mislenyi csatár elé került, aki 12 méterről már nem hibázott (0-1).
77. p.: Lakival szemben szabálytalankodtak a 16-oson belül, a büntetőt a sértett végezte el, ám Bonica hárított.
Bene Ferenc: – Az első félidőben az erzsébetiek akarata érvényesült, szünet utáni játékunkkal viszont megérdemeltük a győzelmet. Gólt rúgtunk, helyzeteink voltak, büntetőt hibáztunk. Gratulálok csapatomnak, nagyon értékes három pontot szereztünk.

Budaörs – Komlói Bányász 6-2 (3-0)
Budaörs, 250 néző. V.: Kovács J. Budaörs: Totka – Pleván, Szűcs, Kollár, Mogyoróssy (Farkas Á.) – Szukob, Lászka, Nagy R. (Tóth Á.), Farkas J. – Pálinkás (Tüske), Bencze. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. Komlói Bányász: Kovácsevics – Dinnyés, Tallósi (Varga Zs.), Győri, Németh – Gelencsér, Méhn, Thám (Bán), Horváth J., Müllerlei – Szabó Cs. Vezetőedző: Ott József.
Gólszerzők: Pálinkás (3, egyet 11-esből), Dinnyés (öngól), Farkas J., Farkas Á., ill. Szabó Cs., Mogyoróssy.
Ott József: – Azt hittem, ebédre már megettük a gombócokat, erre Budaörsön még kaptunk féltucatot. Gyáva népnek nincs hazája.

Címkék#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!