Boksz

2018.05.06. 10:19

Addig ütötték Haye-t, míg a bíró közbe nem lépett

A londoni O2 arénában vívta a tavaly decemberre tervezett, és sérülés miatt akkor elhalasztott visszavágóját a két profi nehézsúlyú brit bokszoló, Tony Bellew (30–2–1, 20 KO) és David Haye (28–4–0, 26 KO) – a visszavágás azonban elmaradt: akárcsak tavaly márciusban, most is Bellew győzött TKO-val.

Forrás: twitter

Az első menetben mindkét bunyós leginkább a feltartó egyeneseivel próbálta belőni az ütőtávot, majd a másodikban Bellew egyre több, testre irányuló ütéssel próbálkozott – olvasható a Nemzeti Sport Online oldalán.

A harmadikban Haye leengedett kezekkel próbálta hibára kényszeríteni Bellew-t, ám egy ütésváltás során egy jobbcsapott-balhorog-jobbegyenes kombinációtól a kötelek közé rogyott.

A számolást követően Haye ismét padlózott, ekkor viszont látványosan elkezdte fájlalni a tavalyi mérkőzésükön megsérült lábát. A bunyója a leütéseket követően szétesett és leginkább Bellew akarata érvényesült, aki rendre hátramenetbe kényszerítette a korábbi nehézsúlyú bajnokot.

Az 5. menetben Haye egyre bátrabban támadott, ám egy balhorogtól ismét a ringvásznon találta magát. Bellew itt már pontot tett a meccs végére, a kötelekhez terelte a láthatóan kissé ingatag lábon álló Haye-t, és addig pofozta, amíg Howard Foster vezetőbíró be nem szüntette a mérkőzést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!