Sport

2016.07.22. 18:11

Aranyak, világcsúcsok, sztorik: két hét múlva indul az olimpia!

Augusztus ötödikén, pénteken hivatalosan is elkezdődnek az ötkarikás játékok.

Fülöp Zoltán

Napra pontosan két hét múlva hivatalosan is elkezdődnek a XXXI. nyári olimpiai játékok – amely nem csak azt jelenti, hogy augusztusban olyan nagyon nem kell keresgélnünk programot magunknak, merthogy félnapokat töltünk majd a tévé előtt, hanem azt is, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokság után ismét az égig érhet a drukkolás. Ugyan azt nem gondoljuk, hogy ha mondjuk Hosszú Katinka megnyeri valamelyik úszószámát, újra tömegek vonulnak az utcára, hogy megáll a forgalom a városokban, amikor a vízilabda-válogatott a csoportkörben villog, de az biztos, hogy a szurkolásra nem lesz panasz. Az olimpia ugyanis tökéletesen alkalmas arra, hogy minden bajt zárójelbe tegyen, s azokban a napokban ne érdekeljen minket más, csak a biztatás. Jönnek majd az aranyak, a világcsúcsok, a sztorik – mi meg ámulunk naphosszat.

Már csak azért is így lesz, mert mi, baranyaiak többszörösen is érintettek leszünk. Rajhoz állnak olyan sportolók, akik jelenleg is pécsi színekben versenyeznek, és gyakorta összefuthatunk velük a városban (mint például Kenderesi Tamás, vagy Csonka Zsófia), de mellettük biztosan szorítunk majd olyanokért is, akik most talán más klubot képviselnek, ám egykoron ők is pécsiként küzdöttek a versenyeken (ilyen például a most Győrnek érmeket hozó Jakabos Zsuzsanna).

Mai összeállításunkban amellett, hogy felsoroljuk az összes rajthoz álló magyar sportolót, leginkább az érdekességekre koncentráltunk – így például elmondjuk, hogy kik után nevezték el az olimpia kabalaállatait, hogy milyen nézettségénél tart a játékok nem hivatalos himnusza, illetve hogy milyen anyagból készülnek az érmek.

Nem klasszikus

A Use Unused csapata nyerte a Magyar Olimpiai Bizottság riói olimpiára kiírt formaruha pályázatát. A kollekció az olimpikonok és divatszakemberek alkotta zsűri szerint kifejezetten praktikus, fiatalos és változatos darabokból áll. A nyertes uniformisok különlegessége, hogy szakítanak a hagyományos, öltönyös-kosztümös vonallal, úgyhogy kellőképpen merész és fiatalos ruhákban vonulnak majd a mienk.

Slágert író zeneszerzők a névadók

Már 2014. november 23-án bemutatták az olimpia és a paralimpia kabalaállatait. A furcsa szerzeteket jobb híján macskáknak nevezi a sajtó, fogadjuk hát el mi is ezt a verziót. A két figura nevéről szavazás döntött – a voksoláson Vinicius és Tom győzött. Vinicius de Moraes és Tom Jobim brazil zenészek voltak, hozzájuk fűződik a világ egyik legismertebb bossa nova slágere, a Girl from Ipanema is. A két lény saját erdettörténetet is kapott: 2009. október 2-án születtek, abban az örömrobbanásban, amely Rio de Janeiróban történt, amikor a város megkapta az olimpia rendezésének jogát. A figurák elsődleges feladata a közönség, de leginkább a gyerekek szórakoztatása lesz.

Berki Krisztián hiányozni fog

Az olimpiák előtt rendre megjelennek különféle hivatalos és nem hivatalos tippelések arról, hogy egy adott nemzet hány aranyat nyer majd a játékokon. A magyarok kapcsán öt-hat elsőséget jósoltak korábban a szakértők – úgy fest azonban, hogy ebből egyet mindenképpen le kell vonni. A tippelők ugyanis biztosra vették, hogy Berki Krisztián megvédi lólengésben szerzett londoni elsőségét – ám a magyar sportoló végül ki sem jutott a játékokra. Ugyanakkor minden esély megvan arra, hogy a rengeteg számban induló úszó, Hosszú Katinka nagyot villant, több számban is első lesz, s így ő egyedül „visszahozza” Berki aranyát.

Zika: lesznek, akik el sem utaznak

A riói játékokra árnyékot vet a Zika-vírus – amely miatt sokan le is mondták az olimpiai részvételt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) öt hónappal ezelőtt, február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a szúnyogok által terjesztett Zika-vírus gyors nemzetközi terjedése miatt. A WHO szerint az amerikai kontinensen idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma. Jelenleg Brazília a leginkább érintett ország, ott 1,5 millióra teszik a fertőzések számát. Az elmúlt hónapokban több sportoló is lemondta a részvételt – legutóbb a wimbledoni döntős teniszező, Milos Raonics, és a női világranglistán ötödik Simona Halep.

Újrahasznosítva

Az olimpia érmeit júniusában mutatták be. A súlyuk 500 gramm, gyártásuk során nem használtak higanyt. Az ezüst- és a bronzérmek harminc százalékban újrahasznosított anyagokból, pl. elektronikai hulladékból készültek, a szalagok alapanyaga műanyagpalack. Az érmek egyik oldalát egy babérlevéllel övezett szem szimbólummal díszítették, a másik oldalon Niké istennő, a Panathinaikos stadion és az Akropolisz látható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!