Sport

2006.01.15. 15:13

Az ificsapat hiányzik a fentebb jutáshoz

Patapoklosi | Ha nem okozna gondot az utánpótláscsapat indítása, a labdarúgó megyei I. B külföldi edzőtáborba készülő éllovasa vállalná a magasabb osztályt is.

BAMA

A labdarúgó megyei I. B osztály első helyezettjénél nem várhatóak nagy változások a játékoskeretben a téli szünetben.
Feigl Ferenc játékos-edző nyilván elégedett az eddigi teljesítménnyel, hiszen együttese a 15 fordulóban 43 pontot gyűjtött, ebből adódóan még veretlen, ráadásul csak nyolc gólt kapott.
Az ősszel sérülés miatt többször hiányzó futballisták, Antal Gábor, Kovács Lajos és Fábián Róbert felépülnek, így várhatóan ők is részt vesznek a hétfői, idei első edzésen.
Paizs József sportköri elnöktől megtudtuk, mindenképpen a feljutást célozzák meg, ám komoly problémát okoz, hogy a megyei I. osztályban már ificsapatot is ki kellene állítaniuk: „Ilyen korosztályos gárdát több faluval közösen sem tudnánk összeszedni, ezért magasabb osztályú csapatokkal tárgyalunk, hogy valamilyen megoldást találjunk”.
A Patapoklosi január 22-én, vasárnap edzőtáborozni is indul, az erdélyi testvértelepülésen, Gernyeszegen tölt majd egy hetet, ahol jó körülmények között, ráadásul olcsón készülhet a tavaszi folytatásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!