Sport

2009.06.11. 13:42

Baranya-kupa: bevállalós pilóták a volánnál

A hétvégén rendezik a baranyai városban és környékén a Rutin Baranya-kupát, amelyen három bajnokság, a rallye2, a rali-túra és a historic rallye futamain szórakozhatnak az autósport szerelmesei.

K. Mayer András

Bár a Mecsek-rali kistestvérének is nevezik az immár hetedik Baranya-kupát, sokban nem hasonlít egymásra a két viadal – természetesen leszámítva azt, hogy versenyautók dübörögnek a mecseki utakon. A hétvégi, három bajnokság futamait magába foglaló versenyen nem csúcsgépek, WRC-k állnak majd rajthoz, hanem például több mint negyven Lada.

– A Lada közönségkedvenc típusnak számít, hiszen sokszor többet mennek velük az úton keresztbe a pilóták, mint hosszában, ami persze roppant látványos – mondta Markó Tibor, a verseny főszervezője. – A volánnál feltörekvő tehetségek ülnek, akik szeretnék megmutatni, hogy mit tudnak, így kicsit bevállalósabbak, mint az igazán nagyok.

A versenyre mintegy százötvenen neveztek, vagyis elég színesnek ígérkezik a szombat délutáni prológ, aminek Komló belvárosa ad otthont. A gyorsaságikra vasárnapig kell várni, három helyszínen, az Alsómocsolád–Mecsekpölöske, a Remeterét–Árpádtető és a Béta–Zobákpuszta szakaszokon száguld végig a mezőny.
A tragikus tököli baleset kapcsán a Rutin Baranya-kupa szervezői is hangsúlyozták a biztonság fontosságát, hiszen sajnos ismét kiderült, hogy az autósport veszélyes üzem. Ezért számítanak a nézők józan belátására, egyben kérik őket, hogy tartsák be a rendezők utasításait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!