Sport

2008.08.16. 21:27

Baranyai focirangadó: pécsi siker

A Pécs 2–0-ra legyőzte a Kozármisleny együttesét a labdarúgó másodosztály Nyugati csoportjának 2. fordulójában.

K. Mayer András

Nem lesz ez könnyű, jegyezte meg az egyik drukker a meccs előtt. Igaza lett. Az első félidőben ugyanis azt játszotta a Kozármisleny, amit kell, agresszíven, jól tördelte a PMFC játékát. Igaz, ehhez az is kellett, hogy a pécsiek ne a kellő hőfokon és ritmusban futballozzanak.

Szünet után már azt a Pécset látták a szép számmal kilátogató szurkolók, amely megnyerheti a bajnoki címet. Fónaiék felpörgették a ritmust, gyorsabban és határozottabban játszottak, s rögtön kiderült, ezzel már nem tud lépést tartani a vendégcsapat. Jöttek a hazai helyzetek, s bár Kulcsár kapufájánál még szerencséjük volt a mislenyieknek, ekkor már érezhető volt, hogy a PMFC idővel gólt szerez.

A pécsiek megérdemelték a három pontot, többet tettek a győzelemért, a vendégek erejéből pedig csak a védekezésre futotta.
Nagy Tamás: – Ismét lassan, ritmustalanul kezdtünk, aztán a második félidőben már meggyőzően, gólra törően és jól futballoztunk.
Ifj. Mihalecz István: – A Pécs megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, mert mi csak 0-1 után kezdtünk el futballozni.

PMFC – Kozármisleny 2-0 (0-0)
Labdarúgó NB II., 2. forduló.
Pécs, Újmecsekalja, 2500 néző.
V.: Pánczél
PMFC: Herbert – Sipos, Finta, Szabados, Kulcsár – Berdó (Törtei, 77.), Szalai, Lantos, Nagy O. – Lovrencsics (Szabó N. , 67.), Fónai (Koplárovics , 89.). Vezetőedző: Nagy Tamás.
Kozármisleny: Antal – Suba, Dienes, Éles, Tasselmájer – Hergenröder (Laki , 77.), Tóth Z. , Horváth A., Kanizsai (Kutyáncsánin , 63.) – Lauer, Kresz (Molnár, 60.). Vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
Sárga lap: Szalai (13.), Berdó (22.), illetve Kanizsai (30.), Molnár (77.), Kutyáncsánin (82.).
Szögletarány: 5-5 (2-2).

33. p.: Fónai jobbról, szabadrúgásból kanyarított a kapu elé, Lantos 6 méterről fejelt, Antal nagy bravúrral ütötte ki a léc
alá tartó labdát. A szöglet után Éles fejéről a felső lécre pattant a labda.
56. p.: Fónai szlalomozott a 16-oson belül, majd az érkező Kulcsár 13 méterről, ballal lőtt: a labda a felső lécről a gólvonalra, majd onnan kifelé vágódott.
69. p.: Nagy Olivér kiválóan ívelt középre, Szalai pedig 10 méterről, gyönyörű mozdulattal fejelt a kapu jobb oldalába (1-0).
87. p.: Nagy Olivér kapott remek indítást, a 16-oson belül, háttal a kapunak lekezelte a labdát, amikor a rárontó Antal és Éles elütötte. A megítélt büntetőből Kulcsár higgadtan a kapu jobb oldalába helyezett (2-0).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!