Sport

2013.07.15. 12:23

Biczó élete második legjobbját úszta az Universiade-aranyért

A vasárnapi sikerekkel háromra emelkedett a magyar sportküldöttség aranyérmeinek száma az Universiadén. Az egyiket a Pécsről elszármazott úszó, Biczó Bence szerezte.

Horváth L. (Dunántúli Napló)

A cselgáncsozó Joó Abigéllal kezdődött, az úszó Biczó Bencével és a kenus Kiss Tamással folytatódott. Vasárnap estig három magyar aranyérem született az Universiadén.

Nekünk, baranyaiaknak alighanem Biczóé a legkedvesebb, aki itt nőtt fel, Pécsett úszott versenyszerűen, egészen Debrecenbe történt igazolásáig. Az egyetemisták és főiskolások világjátékán a Debreceni Egyetem hallgatója, ifjúsági olimpiai bajnok, Eb-ezüstérmes a 200 pillangón, 1:55.32-es időeredménnyel volt a leggyorsabb. Idei legjobb időeredményét javította meg, a pénteki előfutamból, illetve a szombati elődöntőből is első helyen jutott tovább, így a vártnak megfelelően nyert, nem borította fel a papírformát.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Biczó kemény versenyen szerezte az Universiade-aranyat
[/caption]

„Nehéz volt, ráadásul a japán versenyző egyéni csúcsot úszott. Volt kivel versenyezni, jó volt a mezőny. Az Universiade-csúcstartó lengyel Korzeniowski például be sem került a középfutamba. Megpróbáltam sokat edzeni Kazanyban, nagyon örülök a győzelemnek. A tavalyi londoni olimpián hat századdal úsztam rosszabbat (1:55.38). Még soha nem voltam Universiadén, nem tudtam, mire számítsak. Ez életem második legjobb eredménye, az egyéni csúcsomat két éve Debrecenben értem el, 1:54.79-cel. Ez egy önbizalom-növelő győzelem is volt a barcelonai világbajnokság előtt” – nyilatkozta Sántics Béla edző tanítványa.

Az éremgyűjtésbe alaposan besegített a magyar sikersportág, a kajak-kenu. Kiss Tamás a kenu egyesek 1000 méteres számában aranyérmes lett, ezzel megszerezte a magyar egyetemi csapat harmadik elsőségét.

„Nagyon hullámzott a víz, fújt a szél, picit zavaró volt, de most már nem érdekel, hiszen nyertem! Erőből kenuztam. Nyomtam, ahogy bírtam. 500 méternél robbantottam, és átvettem a vezetést. 800-nál kinéztem, láttam, nincs senki, megnyugodtam. Ebben a mezőnyben is versenyeztek olimpikonok. Örülök az Universiade-győzelemnek!” – mondta a célba érés után Kiss Tamás.

Ebben a sportágban a Petrovics Máté, Császár Gergely kajak kettes bronzérmes lett férfi 1000 méteren, akárcsak a Tóth Attila Tas, Schenk Áron, Kovács László, Császár Gergely kajak négyes szintén 1000-en. Utóbbiak nagy versenyt vívtak, holtversenyben végeztek a fehéroroszokkal. A célfotó alapján mindkét hajót harmadiknak hirdették ki. Örülhetett még Barka Emese is, aki a női birkózók 59 kg-os súlycsoportjában a harmadik helyen végzett.

A magyarok tegnap estig 3 arany-, egy ezüst- és 8 bronzérmet gyűjtöttek a 27. nyári Universiadén, amely szerdán ér véget.

1923 óta rendeznek világversenyeket

Az egyetemista és főiskolai sportolóknak 1923 óta rendeznek világversenyeket. A nyári világjátékok a kötelező sportágak (atlétika, kosárlabda, vívás, labdarúgás, torna, cselgáncs, tenisz, toronyugrás, vízilabda, asztalitenisz, röplabda) mellett a szervező ország által választott sportokból áll. A téli Universiadékon nyolc kötelező sportág (alpesi sí, snowboard, északi sí, gyorskorcsolya, jégkorong, curling, műkorcsolyázás, biatlon) és a házigazda által kijelölt három sport van. A játékok hivatalos himnusza a Gaudeamus igitur.

A 2015-ÖS nyári Universiade a koreai Kavngdzsuban, a téli a spanyolországi Granadában és környékén lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!