Sport

2016.12.31. 16:32

Borisz Maljkovics csapatánál már vége is a pihenőnek

A Sopron elleni bajnoki rangadó után szusszanásnyi pihenőt kapott a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata, aztán folytatódhatott a munka. Borisz Maljkovics vezetőedző tanítványai kiváló őszi szezont zártak, sokáig a tabella élén álltak – a vezetőedző bízik benne, hogy továbbra is maximumot fog nyújtani minden játékosa.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

– Nem sok pihenőt adott a lányoknak, hiszen már ismét edzésre kell járniuk.
– A Sopron elleni bajnoki rangadó után egy hét pihenőt kaptak – mondta Borisz Maljkovics, a PEAC-Pécs vezetőedzője. – Egyébként nem terveztünk ennyit, de miután két külföldi, Jessica Kuster és Egle Siksniute hazarepült, valamint a sportcsarnokban is sok volt a program, úgy döntöttünk, kicsit többet kapnak, de egyéni program alapján otthon mindenkinek készülnie kellett. December 27-én aztán ismét belevágtunk a közös munkába, visszatértek a légiósok is, itt van mindenki. Január 7-én már folytatódik a bajnokság, ráadásul Szekszárdra megyünk, tehát nincs mese, dolgozni kell.

– Muszáj, mert az őszi remek szerepléssel magasra tették a lécet. Büszke lehet a csapatára, hiszen nagyon sokáig vezette a tabellát, és a Sopron ellen is csak egy hajszálon múlott a győzelem.
– A bajnokság első része valóban jól sikerült, de a lényeg az, hogy ugyanígy kell folytatnunk a továbbiakban is. Az eredményeink elsősorban annak köszönhetőek, hogy remek a hangulat a csapatnál és nagyon jól dolgoznak a lányok – most, a karácsonyi szünetet követően is csak dicsérni tudom őket. Úgy gondolom, mindenki a maximumot hozta ki magából, ezzel tudtunk ilyen sikeresek lenni.

– Úgy tűnik, nagyon jól választották ki az új játékosokat: nagyon akarnak, és nem mellesleg jól is tudnak kosarazni.
– Jó karakterek, és talán ez a legfontosabb! Mindig kell ahhoz idő, hogy az újak hozzászokjanak a munkához, a szisztémához, de itt ezzel sem volt gond. Valóban úgy érzem, hogy nem hibáztunk a kiválasztásnál.

– Nem csalódott amiatt, hogy végül nem az élen fordultak?
– Ebben a szezonban nagyon kiegyenlített, kiegyensúlyozott a bajnokság. Az első helytől a hetedikig álló csapatokat mindössze egy–két győzelem választja el egymástól. Mindig meccsről–meccsre kell csak gondolkodni, dolgozni, ez nagyon fontos. Nem a tétre kell figyelni, hanem mindig a maximumot kell nyújtani. Ha ez sikerül, akkor mindig emelt fővel lehet lejönni a pályáról, mindig tiszta lesz az ember lelkiismerete.



– A kiváló őszi szezon után milyen eredménnyel lenne elégedett a bajnokság végén?
– A szezon előtt a vezetőséggel közösen azt fogalmaztuk meg, hogy lehetőleg lépjünk előrébb a tavalyi idényhez képest. Az Európa-kupában sikerült továbbjutnunk a csoportból, a bajnokság vége pedig még nagyon messze van. Az a fontos, hogy továbbra sem szabad elégedettnek lennünk, ugyanolyan jó formában kell játszanunk a rájátszásban is, ahogy eddig tettük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!