Csordás István újra felnőttcsapatot edz

Kétségkívül jól tartja magát, egyáltalán nem néz ki hetvennek, de sokan erre azt mondják, hogy bátorság már ebben a korban ilyen feladatot elvállalni.

– Öregszem, még ha nehezen is vallja be ezt magának az ember – kezdi Csordás István. – De nem én kerestem magamnak klubot, hanem a bodaiak álltak elő ezzel az ötlettel. Ezt megelőzően öt évig a PVSK-nál utánpótlásedzőként dolgoztam, utoljára a 96-os korosztállyal foglalkoztam. Ott azonban váltás történt, már nem velem képzelték el a jövőt. Jól éreztem magam a vasutasoknál, nagyszerű srácok voltak a kezem alatt, több mint két csapatra való gyereket neveltem. Olyanokat, akik közül sokan ma a PMFC-ben és Kozármislenyben rúgják a labdát. A kapcsolatom továbbra is megmarad a PVSK szakosztály-vezetésével. Már arra gondolt, hogy abbahagyja az edzősködést, amikor jött a Boda felkérése.

 
– Rokonszenves volt az ajánlat, meg aztán Boda nincs is olyan messze Pécstől – mondja. – Egy sor bodai játékos a tanítványom volt, meg képben is voltam, hogyan áll mostanában a csapatuk. Ez is mellettük szólt.

Harmincöt éves edzői pályafutás van mögötte, amikor befejezte a focit, rögtön leült egy kispadra. Azóta hatszor nyert bajnokságot különböző együttesekkel, szakvezetője volt többek között az élvonalbeli Kaposvárnak, a Komlói Bányásznak, megfordult Mohácson, Barcson, Siklóson, a Pécsi Postásnál. Ahogy meséli, az edzők közül Lantos Mihálytól tanulta a fociszeretetet, de Szőcs Jánosra is szívesen emlékezik viszsza. Szívfájdalma, hogy fia, Szabolcs túl korán abbahagyta a játékot.

– Jó felépítésű, ügyes gyerek volt – állapítja meg róla, – de nem volt benne kitartás. Talán majd az egyik unokám, a négyéves Bence. Már egészen jól passzolgat velem. A másik, a hatesztendős Fanni ügyes tornász. Szívesen töltöm velük az időt.

Csordás István Balaton-imádó, ezekben a napokban is a magyar tenger partján van. Múlt héten még segédkezett a PVSK ötnapos edzőtáborában, ahol 19 kilenc–tizenkét éves fiúnak és lánynak oktatta a futball alapelemeit. „Szófogadók voltak, egyáltalán nem éreztem fárasztónak azt a néhány napot, amit együtt töltöttünk” – jegyzi meg. „Különben is, az edzőséget alázattal kell csinálni, ha már ezt a foglalkozást választotta az ember.”