Sport

2013.06.21. 18:12

Fájó, zsebbe vágó döntések születtek Újmecsekalján

Ellenőrzéseken és szabályokon alapuló költségvetés készül a PMFC-nél.

H. L. (Dunántúli Napló)

Hivatalos közleményben jelentették be a PMFC-MATIAS-nál, hogy „a 2013–2014-es szezonnak már egy olyan megfelelő ellenőrzéseken és szabályokon alapuló pontos költségvetéssel akar nekivágni az élvonalbeli labdarúgócsapat, amely lehetővé teszi, hogy a klub most és a jövőben is stabilan, pontosan és veszteség nélkül működhessen.

Matyi Dezső tulajdonos a hét közepén döntött, így a vezetés véglegesítette a rendszert. Ennek természetesen vannak fájó, kevésbé népszerű elemei is (például a bérek és az adminisztráció költségeinek csökkentése), amelyek azt szolgálják, hogy ne kelljen létszámot leépíteni a szakmai területeken. A klubnak fontosak az ott dolgozó szakemberek és nekik is köszönhetően a legtöbb területen komoly fejlődés mutatkozott az elmúlt szezon során. Az első csapat keretét annyiban érinti a gazdasági rend, hogy a tavaly nyáron meghirdetett elvekből nem enged a klub. A klubvezetés és a szakmai stáb közös célkitűzése szerint mentálisan és morálisan erős, megalkuvást nem tűrő játékosok lehetnek csak a pécsi öltözőben ettől a nyártól” – áll a sajtólevélben.

A játékosállományt illetően az eddig közöltekhez képest annyi az újdonság, hogy szerződést hosszabbítottak a csapat kapitányával, Lantos Leventével és Wittrédi Dáviddal is. Fellai József és Daniel Romic még nem írt alá a PMFC-MATIAS-hoz, de az ex-kozármislenyi Rácz Ferenc (aki legutóbb az MTK-ban szerepelt) az újmecsekaljaiak játékosa lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!