Sport

2009.11.10. 09:02

Gyereksport: úszással és gyerektornával érdemes elkezdeni

Amikor egy kisgyerek eléri a négy-öt éves kort, a szülőkre nehéz döntés vár: hová vigyék a csemetét sportolni, mi lenne számára a legmegfelelőbb. Próbáltunk utánajárni, mi is lehet az ideális választás.

K. Mayer András

Négy-öt évesen már futball, kosárlabda, dzsúdó vagy éppen ritmikus gimnasztika? Nem korai ez egy kicsit? Vagy valóban érdemes rögtön egy sportágat kiválasztani, és afelé terelgetni a gyereket?

A szülők ilyenkor rengeteg kérdéssel találják szembe magukat, s bizony valóban nem könnyű eldönteni, mi lehet a csemete hasznára. Ráadásul az sem segíti őket, hogy szinte bármelyik sportág felé fordulnak, mindenhol tárt karokkal várják a még óvodás gyerekeket – és nem feltétlenül azért, mert azt a sportágat tényleg akkor kell elkezdeni, hanem hogy minél előbb elszipkázzák a leendő utánpótlást a riválisok elől, és persze nem utolsó szempont a havi tagdíj sem.

– Ez egy nagyon veszélyes dolog, hiszen korán kiéghetnek a gyerekek – beszélt a problémáról Danyi Gábor, a Pécs Városi Sportiskolai Egyesület vezetője, egyben kézilabdaedző. – Kézilabdázni is el lehet már kezdeni hét-nyolc évesen, de csak előkészítő jelleggel. A legoptimálisabb talán az, ha egy gyerek minél több sportágat kipróbál, végül azt csinálja, amelyikhez kedve van, és amelyiknél az edzője tehetségesnek tartja. Persze az úszás, az atlétika és egy labdajáték mindenképpen legyen a választott sportok között.

Abban mindenki egyetért, hogy az úszás kiváló alapot biztosít. Ráadásul szinte nem lehet elég korán kezdeni: négyhetes babát már el lehet vinni kádúszásra.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] A PMFC-nél már a négy-öt éves gyerekeket is szívesen látják, játékos gyakorlatokkal szerettetik meg velük a focit
[/caption]

– Három-négy hónaposan pedig már el lehetne vinni olyan uszodába, ahol foglalkoznak velük, de ehhez azért megfelelő minőségű víz is kellene – mondta Petrov Iván, az ANK úszóedzője. – Ha már versenyúszásról beszélünk, akkor nálunk nem a kor számít: 110 centitől kezdünk el foglalkozni a gyerekekkel. Ez általában négy-öt éveseket jelent, de akadt hároméves is ilyen magassággal. Érdekesség például, hogy a világbajnok Hosszú Katinkát a nagypapája háromévesen vitte el először úszni.

Sokan három-négy évesen nem úszni viszik a gyereket, hanem már focizni vagy kosarazni. Petrov Iván szerint helytelenül: „Hogy mehet valaki úgy kosarazni, hogy még lépni sem tud rendesen, és egy karkörzést sem tud megcsinálni? Előbb lehetőleg gyerektornára kell járatni.”

– A torna mindennek az alapja, olyan mozgáskoordinációt ad, amit később bármelyik sportágban hasznosíthatnak – mondta Klencsár Dezsőné, aki az ANK-nál foglalkozik a gyerektornával. – Négyéves korban érdemes kezdeni, hiszen akkor lehet rábírni a gyerekeket arra, hogy csoportosan játszanak. Mire iskolások lesznek, már tudnak kézen állni, cigánykerekezni, megerősödik a vázizomzatuk és jó lesz a tartásuk.

A becsúszó szerelés és a csípődobás még arrébb van

A labdarúgókluboknál is megszokott már az ovis csoport, a PMFC-nél is úgy vélik, öt-hat éves korig lehetőleg el kell kezdeni futballozni. Persze mindez nem a tolódásos védekezés elsajátítását és a becsúszó szerelés megtanulását jelenti: a gyerekekkel játékos formában kedveltetik meg a focit. „Ideális ilyenkor kezdeni, mert ez egy fogékony korszaka a kicsiknek. Érdekesség, hogy Dél-Amerikában már három-négy évesen is a labdát bűvölik” – formált véleményt Herke Imre, a PMFC utánpótlásképzésének technikai vezetője. De nem csak a focipályákon, már a dzsúdószőnyegeken sem számít újdonságnak a néhány éves kisgyerek. A PVSK-nál Kersics Antal foglalkozik az ovisokkal, s bár elsőre talán ijesztőnek tűnik a sportág, és maga Tóni bá is, a kicsik nagyon élvezik az „edzéseket”: egymás földhöz vagdosása helyett ugyanis ekkor még inkább egy-egy precíz bukfenc megtanítása szerepel a programban, és a játékos gyakorlatok közben azt is elleshetik a mestertől, hogyan húzza a lábát egy sánta róka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!