Sport

2011.11.19. 10:21

Győzni megy Szombathelyre a PMFC labdarúgócsapata

Nincs megállás, legalábbis még egy ideig: a PMFC labdarúgócsapata ma megkezdi a „tavaszi” szezont, a 16. fordulóban a Szombathelyi Haladás vendége lesz.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

A nyáron, az első fordulóban sem tűnt könnyű feladatnak a Szombathelyi Haladás legyőzése, de akkor hazai pályán jól vizsgázott Mészáros Ferenc együttese, s rögtön a rajton megszerezte a három pontot. Azóta eltelt tizennégy kör, s a látottak alapján nyugodtan kijelenthető: bár otthonában Aczél Zoltán csapata az esélyesebb, senki sem hitetlenkedne különösebben, ha mégis a pécsiek nyernének.

– Otthon különösen veszélyes a Haladás, támadó szellemű futballt játszik – mondta a leendő ellenfélről Mészáros Ferenc a tegnap délelőtti sajtótájékoztatón. – Megnéztem a szombathelyieket a Debrecen elleni bajnokijukon, s bár nem szoktam így fogalmazni, de kemény meccsre számítok: erőn felül kell teljesítenünk, illetve száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk idegenben.

Lantos Levente, a pécsiek védője nem köntörfalazott: „Az egész ősszel jókedv uralkodott a csapatnál. Most kezdődik a tavaszi szezon. Ugyanúgy készültünk, mint eddig, s győzni megyünk Szombathelyre!”

Azzal persze mindenki tisztában van, hogy ez nem lesz egyszerű. A Haladás ugyan kilenc ponttal kevesebbet gyűjtött a PMFC-nél, s ezért csak a tizenkettedik helyen áll, de Mészáros Ferenc szerint sem odavaló. A támadósorban két remek játékosnak adhat lehetőséget Aczél Zoltán: Kenesei Krisztián és Goran Vujovics sok gondot okozhat a pécsi védelemnek.

Nincs sérült, nincs eltiltott, a legjobb összeállításban kezdenek a piros-feketék

Ritkán lehet ilyesmit leírni: a PMFC-nél ezúttal nincsen sem sérült, sem eltiltott játékos. Ennek köszönhetően Mészáros Ferenc a legjobb összeállításban küldheti pályára csapatát, ami egyben azt is jelenti, hogy nem lesznek változások az eddig megszokottakhoz képest.

Tegnap egy mérkőzést játszottak le a 16. fordulóból, amelyen a Pápa hazai pályán 1-0-ra kikapott az Újpesttől. Gólszerző: Lázár B. (68.).

A 16. forduló műsora

Videoton – Siófok

ZTE – Diósgyőr

Kecskemét – Paks

Győr – Honvéd

Vasas – Debrecen

Ferencváros – Kaposvár

Elkerült pirosak

Pécsi szempontból az őszi szezon egyik érdekessége az volt, hogy a piros-feketék játékosai közül senki sem kapott piros lapot a tizenöt bajnoki során. Ez kétségtelenül figyelemre méltó eredmény, főleg annak fényében, hogy nem a játékvezető jóindulatán múlott mindez – sokkal inkább azon, hogy Mészáros Ferenc vezetőedző nagy hangsúlyt fektet a fegyelemre.

– Az egyik vesszőparipám kétségtelenül az, hogy elborult agyú játékosok ne legyenek a pályán! – mondta ezzel kapcsolatban a szakvezető. – Nagyon örülök, hogy így állunk a piros lapokkal. Forró szívvel, hideg fejjel kell futballozni, ha a játékosok így végig tud-ják játszani a meccseket, az nagy dolog!

Szolid hazai fölény

Összesítésben a hetvenedik bajnokira kerül sor a Szombathely és a Pécs között, de az eddigi hatvankilencből hatot alacsonyabb osztályban vívtak a csapatok. Az élvonalban tehát hatvanhárom találkozót játszottak az évtizedek során. A gyökerek egészen 1955-ig nyúlnak vissza, akkor voltak az első csaták.

A Pécs 32 győzelem mellett 15 döntetlent és 16 vereséget könyvelhetett el – mindehhez 79 baranyai találat kapcsolódott 66 szombathelyi ellenében. A Haladás pályáján a 31 mérkőzésből tizenkettőt nyertek a hazaiak, a tíz döntetlen mellett kilenc vendégsiker született. A pécsiek 27, a szombathelyiek 45 gólt szereztek.

ZTE – Diósgyőr

Kecskemét – Paks

Győr – Honvéd

Vasas – Debrecen

Ferencváros – Kaposvár Lantos Levente is ott lesz a PMFC kezdőcsapatában Szombathelyen, ahová győzni mennek a pécsiek -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!