Hatvankilós harcsát fogtak a pécsi Malomvölgyi tóban

Július 15-én kora este húztuk be a harcsás csöveket egy-egy dévérkeszeggel a horgainkon, harcsára várva. Háromnegyed tíz környékén „füstölős” kapás ugrasztott fel a helyemről. A bothoz rohantam, majd bevágtam egy hatalmasat, de a horog nem akadt. Gyorsan tekertem az orsón, majd újra bevágtam - és semmi. A nagy (üres) bevágástól a kapásjelző karikám rátekeredett a botra, amit barátom, Cápi, egy pillanat alatt ki is szabadított, így jöhetett az újabb tekerés és a következő bevágás, de a horog most sem akadt.

Na, gondoltam ez a harcsa is rosszul kapta el a keszeget és nem tudott akadni a horog, úgyhogy a peca kitekerése mellett döntöttem. Néhány méter zsinór felcsévélése után jött a meglepetés: egyszer csak elnehezedett a peca, és megállt a kezemben az orsó hajtókarja. Egy pillanat alatt futott át az agyamon, hogy ezen rajta van a hal és épp felém tart! Ő is kapcsolt, mert ahogy megérezte, hogy megfeszül a zsinór, csapott egyet és az első megiramodásával rögtön lehúzott vagy 15 méter zsinórt az orsómról.

Ezután elindult oldalra, a sekély rész irányába, ahol van egy nagyobb akadó is. Sejtettem, hogy azt vette célba, úgyhogy én is bekeményítettem: a csípőmnek támasztottam a botot és elkezdtem erőből pumpálni az irreálisan nagy súlyt. Ez működött a hal pedig lassan, de közelített felém. Mikor elém ért, ismét észbe kapott és a túlpartot célozta meg, de 10 méter zsinór lehúzása után jobb belátásra bírtam.

Négyszer, vagy ötször is a közelembe tudtam erőltetni, de mindig visszalopott néhány métert, mígnem az egyik visszapumpálás során megjelent a víz tetején a harcsázó cső, mögötte három méterrel pedig egy harcsafarok emelkedett ki a vízből.

Ezzel a lendülettel ki is jött a partig, ami előtt még tett néhány kört, majd, miután láttam, hogy elfáradt, felhúztam a víz tetejére.

Sehogy nem írható le az az érzés, amikor látod felbukkanni a víz alól a dézsányi harcsafejet, aminek a gazdája a te horgodon van!

Az áprilisi 35 kilós harcsámnál nem is volt kérdés, hogy - kesztyű híján - szabad kézzel nyúlok bele a szájába és úgy húzom partra, de ezt a hatalmas fejet és szájat látva az első gondolatom az volt, hogy hogyan is lehetne kivenni ezt a monstrumot anélkül, hogy bele kellene nyúlnom a szájába.

Gondolkodni nem volt idő, más megoldás nem volt, úgyhogy maradt a "szabad kézzel, szájba nyúlós" kiemelés. Cápit megkértem, koppintson egyet a hal fejére, ellenőrizvén, hogy elfáradt-e. Ez jó ötlet volt, mert a hal rögtön megriadt és rögtön ment is egy-két métert. Azonnali visszahúzás, újabb koppintás a hatalmas fejére, majd - miután erre már érdemben nem reagált - jobb kézzel elkaptam az állát úgy, hogy felülről a hüvelykujjammal leszorítottam a fogsorát. Rögtön toltam is a szájába a bal kezemet, mert tudtam, hogy egy kézzel partra nem húzom ezt a hatalmas halat.

A fogás ült, én pedig egy jó nagyot húzva rajta, félig partra húztam az óriást, majd apait-anyait beleadva húztam, ahogy csak tudtam. A következő pillanatban már a parton feküdt a faroktőig 202 cm hosszú, 59,30 kg súlyú, gyönyörű, öreg harcsa. A következő percekben ámulattal nézegettük Cápival a Malomvölgyi I-es tó és jómagam eddigi legnagyobb, kifogott halát.