Helesfay Donát huszonnégy évesen debütált az NB I.-ben

Nem könnyű a kapussors. Már csak azért sem, mert a futballban ez az a poszt, ahol tényleg csak egyvalaki lehet a pályán egy időben. Helesfay Donát az elmúlt két évet úgy dolgozta végig, hogy nagyjából tudhatta, leginkább csak a cserepadot koptathatja. Sokáig Gőcze Gergő tartalékja volt, aztán Vukasin Polekszics Pécsre szerződése után még eggyel hátrébb került a sorban. Aztán jött a montenegrói kapus sérülése, majd egy edzőváltás után egyszer csak a kapuban találta magát, méghozzá a Puskás Akadémia elleni bajnokin, ami történetesen az első fellépése volt az NB I.-ben.

– A meccs előtt már mondták az edzők, hogy készüljek, de a végső döntés csak az utolsó pillanatban született meg – mesélte Helesfay. – Nem vagyok izgulós típus, így nyugodt voltam a meccsen is, ráadásul a védés is jól ment. Igazából ha nincs a vereség, akkor azt is mondhatnám, mindenkinek ilyen bemutatkozást kívánok.

A hálóőr számára elég sokáig tartott, amíg meglett az első NB I.-es meccse, de végül kiböjtölte. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mennyire volt nehéz a várakozás.

– Mindenki szeretne játszani, és persze jó lett volna már korábban is NB I.-es találkozón védeni, de nem volt olyan nehéz kivárni a pillanatot – árulta el lapunknak a kapus. – Nagyon szeretem ezt a klubot, itt nevelkedtem, Pécsett is élek. Minden ideköt, és ahogy az élet is igazolta, megérte várni. Amúgy is úgy vagyok ezzel, hogy a befektetett munkának előbb vagy utóbb, de meg lesz az eredménye.

Amikor arról érdeklődtünk a debütálónál, hogy milyen véleménnyel van Robert Jarniról, talán érthető módon csupa szépet és jót hallhattunk a horvát szakemberről.

– Én most nagyon szeretem Jarnit – mondta kacagva a PMFC hálóőre. – Mondjuk ez érthető is, hiszen ő adta meg először a lehetőséget nekem, hogy védhessek az első osztályban. A viccet félretéve, nagyon jó személyisége van, igazán markáns, tiszteletet parancsoló egyéniség, ez már ilyen rövid idő alatt is kiderült róla.

Még a múlt heti, Haladás elleni ligakupa-mérkőzés után Helesfay odaadta a mezét az egyik szurkolónak, akinek azt is elárulta, hogy sajnos csak ezt adhatja, hiszen az első NB I.-es dresszt már elígérte. Na de kinek?

– A hír igaz, valóban odaígértem már valakinek, de végül nem azt kapja majd meg, amiben a Puskás ellen védtem – osztotta meg velünk a kapus, majd azt is elmondta, miért nem. – Egyrészt az a felszerelés kell még a ligakupában, másrészt az illető nem akar fekete mezt. De nem baj, annak amúgy is a bátyám lesz a gazdája, ami pedig a szívemhez nagyon közel álló szurkolómat illeti, neki is intézek majd egyet. És az nem lesz fekete.