Sport

2011.08.14. 13:24

Húsz év után újra az Universiadén a kosarasok

A pályán Kovács Péter, a kispadon a PVSK korábbi edzője, Kmézics Zorán bizonyíthat.

F. Z.

A mieink az augusztus huszonharmadikáig tartó tornán húsz év után vesznek újra részt. A csapat felkészülése nem volt zökkenőmentes (ahogy arról beszámoltunk, az edzőtábort például úgy kezdték, hogy nem volt egyetlen labdájuk sem), ám ahogy Kovács Pétertől, a PVSK-Pannonpower kosarasától még az indulás előtt megtudtuk, a végére azért összeállt a játékuk.

– Nyilvánvalóan jó kis erőpróba lesz az Universiade mindannyiunknak – mondta el lapunknak a fiatal kosaras. – Sokat készültünk, napról napra jobban ment a kosarazás, így azt mondhatom, egészen pofás kis csapattal vágunk neki ennek a kalandnak.

Az egykor Pécsett Szuperkupát nyerő tréner, Kmézics Zorán vezetésével a csapat főpróbája mindenesetre jól sikerült: az utolsó, immár Kínában játszott felkészülési meccsen Kmézics Zorán csapata egy ponttal, ráadásul utolsó másodperces kosárral verte meg Japán együttesét.
A magyarok szombaton este Izraellel játszottak – Kovács Péterék második mérkőzésüket az amerikaiakkal vívják vasárnap délután fél négykor. Ezt a meccsünket élőben közvetíti az Eurosport2. A folytatásban Finnország, Mexikó és Dél-Korea vár a mieinkre.

221 centis a center

A magyar csapatot egy valódi óriás is erősíti. A 221 centiméter magas Somogyi Gergely az UC Santa Barbara Gauchos kosarasa, októberben lesz 22 éves, hatodik éve játszik Amerikában, ott járt középiskolába, most pedig egyetemre. Magyarországon még egészen fiatalon a Honvédot erősítette. 2008-ban tagja volt az U20-as válogatottnak, vagyis ebből az Universiade-válogatottból két fiatal kivételével már mindenkivel játszott egy csapatban. Somogyi a gárdával csak a helyszínen találkozott, ott csatlakozott Kmézics Zorán tanítványaihoz – ám sejtésünk szerint így is a gárda erőssége lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!