Sport

2010.03.28. 18:02

Ismét kupagyőztes a pécsi női kosárcsapat

Szoros mérkőzésen győzte le a Sopront a MiZo Pécs a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjében vasárnap este. A bronzot a Szeviép Szeged vitte haza.

K. M. A., bama.hu

Mindössze két ponttal dobott döbbet ellenfelénél vasárnap a MiZo Pécs a Magyar Kupa döntőjében, de a szurkolókat ez egyáltalán nem érdekelte. A lényeg: 2009 után idén is a Sopront legyőzve lett kupagyőztes Iványi Dalma irányításával a női gárda.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Kupagyőztesek - ünnepel a MiZo Pécs2010
[/caption]

Milyen lehetne egy kupadöntő, ha nem ilyen? Ilyennek kell lennie, még akkor is, ha az ember kétpercenként kap a szívéhez, olyan fordulatos a csata.

Persze borítékolható volt, hogy nagyon keményen meg kell küzdenie a MiZo Pécsnek a tizenegyedik aranyéremért, hiszen a Sopron csapatában olyan ellenfelet kapott a döntőre, aki a baranyai szurkolók orra elől is képes elcsenni a győztesnek járó serleget. Most nem sikerült neki.

Az első negyedben remekül elkapta a fonalat a MiZo, kilencpontos előnyre tett szert, de már ekkor akkora csata zajlott a pályán, hogy érezni lehetett, ez a meccs a végéig izgalmas marad. A palánk alatt Nicole Ohlde és Horti Dóra úgy gyűrte egymást, hogy talán Deák Bárdos Misinek sem lett volna kedve közéjük kerülni. A nagy birkózásnak végül Kelly Mazzante itta meg a levét, akit úgy kellett letámogatni a pályáról, s a hírek szerint súlyos térdsérülést szenvedett.

A második negyedben aztán magára talált a Sopron, s miután utolérte a Pécset, egészen a negyvenedik percig szoros maradt a döntő. Hol az egyik, hol a másik csapat vezetett egy-két ponttal, elhúzni egyik sem tudott. Felváltva tombolt a lelátó is, hol a „Hajrá, Pécs!”, hol a „Hajrá, Sopron!” zúgott, attól függően, éppen melyik együttes támadott.

Az utolsó negyednek hárompontos mínusszal vágott neki a MiZo, s ez a játékrész óriási csatát hozott. Felváltva vágódtak a triplák a gyűrűkbe, felváltva örült az egyik, majd a másik kispad, a végére azonban úgy tűnt, a közönsége által űzött-hajtott MiZo kezd felülkerekedni. Vajda duplája, majd sikeres büntetője után, egy perccel a vége előtt mindenki felállt a csarnokban, s majdnem mindenki le is rágta a körmét. Eördögh Edit ugyanis egy triplával egyenlített (70-70), közeledett a hosszabbítás, de jött Vajda Anna, aki a helyére tette a győzelmet érő duplát – amikor már alig több, mint egy másodperc volt hátra.

Szinte felrobbant a csarnok a dudaszó pillanatában, hatalmas ünneplés vette kezdetét, hiszen a MiZo Pécs tizenegyedszer hódította el a Magyar Kupát.

MKB Euroleasing Sopron – MiZo Pécs 2010 70-72
(12-21, 20-12, 16-12, 22-27)

Női kosárlabda Magyar Kupa döntő. Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 3000 néző. V.: Bodnár, Cziffra, Győrffy.
MKB Euroleasing Sopron: TOLIVER 14/6, Honti 6, HOLT 13, Krivacsevics 5, Horti 9. Csere: Milovanovics 8/3, EÖRDÖGH 15/6, Semsei. Vezetőedző: Székely Norbert.
MiZo Pécs 2010: IVÁNYI 9/3, FEGYVERNEKY 10/3, Mazzante 3/3, VAJDA 14/3, OHLDE 16. Csere: Raksányi 2, Nagy-Bujdosó 2, QUIGLEY 12/6, Turóczi, Sarok 4/3. Vezetőedző: Fűzy Ákos.

Az eredmény alakulása: 3. perc: 5-10, 6. perc: 7-13, 12. perc: 14-23, 15. perc: 20-25, 18. perc: 28-30, 22. perc: 32-37, 25. perc: 37-41, 27. perc: 43-42, 33. perc: 48-49, 35. perc: 56-53.

Székely Norbert: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. Egészen minimális dolgok döntöttek. Remélem, hogy nem erre halad a kosárlabda.

Fűzy Ákos: – A mérkőzés előtt többször is hangsúlyoztam, ennek a találkozónak arról kell szólnia, hogy szív, szenvedély, büszkeség és közönség. A csapategységünk dominált a pályán.

Vita a zsűriasztalnál

A mérkőzés vége után kis közjáték alakult ki a zsűriasztal-nál. A Sopron vezetőedzője, Székely Norbert ugyanis zaklatottan, nyakkendőjét levéve azt vitatta, hogy Vajda kosara után tovább futott az óra, így kevesebb idejük maradt a támadásra. A szakvezető kiharcolta, hogy videón visszanézzék az esetet – nehéz elképzelni, mi lett volna akkor, ha igaza van, tán visszaparancsolják a már ünneplő pécsi csapatot?! De mint kiderült, nem volt igaza.

All Star négy pécsivel

A 2010-es Magyar Kupa döntőjét a MiZo Pécs 2010 nyerte, második a Sopron, harmadik pedig a Zalaegerszeget 91-69-re legyőző Szeged együttese lett. Az All Star-ötösbe négy pécsi játékos került, Iványi Dalma, Alexandria Quigley, Vajda Anna és Nicole Ohlde, hármas poszton pedig a soproni Amber Holtot látták a legjobbnak. A döntő MVP-je, vagyis legértékesebb játékosa az amerikai Ohlde lett, a legjobb MiZo-játékosnak pedig Vajdát választották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!