Ismet Sejfics, a PVSK centere nagyon hamar közönségkedvenc lett

– Kezdjük a legfontosabbal. Az ön szótárában létezik az a kifejezés, hogy elveszett labda?
– Nem igazán – vágta rá széles mosoly kíséretében Ismet Sejfics, majd még jobban vigyorogva folytatta. – De azért hozzá kell tennem, hogy például Pakson majdnem sikerült dupla-duplát elérnem. Az, mondjuk, egy dolog, hogy a 15 pontom mellett volt 9 lepattanóm, de nemcsak ezért majdnem az a majdnem, hanem azért is, mert eladott labdából is kilencet hoztam össze.

– Szép dolog az önkritika, de azt meg meccsről meccsre látjuk, hogy minden labdára rávetődik, ami mozog. Egy-egy kosár után a mellkasát veri, tűzbe hozza a szurkolókat. Mindig ilyen volt, vagy ez fokozatosan alakult ki?
– Amikor még utánpótláskorú játékos voltam, az évek múlásával vettem észre magamon én is, hogy fokozatosan alakul ki ez a harcias modor. Ugyanakkor ez csak úgy működik, ha ott van hozzá a közönség is, Pécsett pedig remek partnerre találtam ebben a lelátón. Látszik, hogy a szurkolóink élnek-halnak a csapatért, ez pedig nagyon fel tud spannolni engem is. Ez igazából oda-vissza működik jól.

– És mennyi tudatosság van ebben az „ökölrázós” stílusban?
– Alapvetően különbséget kell tenni a kosárlabdázó és a pályán kívüli énem között. Civilben ugyanis egy nagyon tudatos, higgadt ember vagyok. A pályán azonban sokkal emocionálisabban viselkedem, de ebben nincs kigondoltság. Egyszerűen a játék ezt hozza ki belőlem. De ez nem is baj. Kosárlabdázó vagyok, élsportoló, aki mindig nyerni akar, és nyerni csak ilyen hozzáállással lehet.

– Már megfordult pár helyen. Játszott Törökországban, Litvániában, hazája bajnokságában is. Mi a véleménye a magyar bajnokságról?
– Azt egyértelműen kijelenthetem, hogy a bosnyák ligánál jóval erősebb. Sőt, igazából ha az egy-két ottani élcsapatot nem számítjuk, akkor a horvát élvonalnál is előrébb jár a magyar. Mondjuk az a tény, hogy hosszú idő után a válogatottjuk ismét kijutott az Európa-bajnokságra, szintén jelzi, hogy egyáltalán nem rossz az NB I. színvonala. Ami nagy erőssége az itteni bajnokságnak, hogy roppant kiegyensúlyozott, gyakorlatilag folyamatosan éles meccsek vannak. Az pedig nagyon kellemes meglepetés volt, hogy nagyon sokan vannak a csarnokokban, rengetegen követik figyelemmel a bajnokságot.

– Sokan nem tudják, milyen fiatal, még csak 23 éves. Épp ezért, akármilyen szépeket is mondott az NB I.-ről, nem lepődnénk meg, ha a PVSK és egyáltalán Magyarország csak egy ugródeszka lenne önnek.
– Ezzel egyáltalán nem foglalkozom most. Egyetlen dolog érdekel, hogy minél többször nyerjünk a PVSK-val! Az érdekel, hogy verjük meg az Albát, a Vasast, hogy az alapszakasz felénél forduljunk az első helyről. Azzal foglalkozom csak, hogy a csapattal minél szebb eredményt érjünk el, hogy olyan helyen végezzünk, ami után jövőre akár még a nemzetközi kupaszereplés lehetősége is adott lehet. Nagyon jól érzem magam itt, éppen ezért én azt sem zárom ki, hogy még jövőre is Pécsett játszom majd.

– Elég bátor célok ezek!
– Ahogy eddig láttam az ellenfeleinket, meggyőződésem, hogy senki ellen sem vagyunk esélytelenek. Minden csapatot tisztelni kell, de legyőzni senkit sem lehetetlen. Szerintem ezt már bizonyítottuk is.

– Jólesett a kis pihenés a Szeged elleni meccs óta?
– Nagyon! Az utolsó két bajnokin sérülten játszottam, de az a helyzet, hogy én nem tudok a padon ücsörögni. Mostanra azonban kipihentem magam, makkegészséges vagyok.

– Láttunk már öntől zsákolást, brusztolós kosarakat, lehetetlen labdaszerzéseket. Hárompontosra is vállalkozna?
– Az nem az én műfajom, arra ott van Supi vagy Veljko – nevette el magát Sejfics, és utalt Supola Zoltánra és Veljko Budimirre. –Ugyanakkor, ha odakerülök és rám jön ki a figura, természetesen nem ijedek meg a lehetőségtől. Azt, mondjuk, garantálni tudom, hogy ha ki is marad a kísérlet, már rohanok is a lepattanóért!

Majdnem török

Ismet Sejfics gyerekkorában Törökországba került, majd tíz évig ott is kosarazott. Olyannyira beilleszkedett az ottani környezetbe, hogy anno még a török állampolgárságot is fel akarta venni. Nem is csoda, hiszen felnőttkarrierje elején így nem okozott volna gondot az, hogy ő légiós, hiszen az állampolgárság birtokában „kosárlabdatörökként” szerepelhetett volna a bajnokságban. Az ügy azonban végül megakadt, ugyanis közben Boszniából bejelentkeztek érte, hívták a válogatottba, ő pedig otthagyta Törökországot. Hazája nemzeti csapatában pályára is lépett, az előző évben pedig őt választották meg a bosnyák bajnokság legjobb játékosának. Meglepő fordulat, hogy ennek ellenére kikerült a válogatottból.

– A helyzet az, hogy nézeteltérésbe kerültem a szövetségi kapitánnyal – árulta el Sejfics. – Hogy mi volt az oka, azt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy több összetevős volt a történet. Ugyanakkor hazámban nemrég új kapitányt neveztek ki. Mivel úgy érzem, hogy jól megy a játék mostanában, nagyon bízom benne, hogy újra meghívót kaphatok majd a válogatottba. Ez persze nem rajtam múlik, de nagyon remélem, hogy megint szerepelhetek a nemzeti csapatban.