Sport

2012.07.06. 14:44

Iványi Dalma rendkívüli bejelentése

Péntek délelőtt végre kiderült, mi lesz a Pécs 2010 női kosárlabdacsapatával. Iványi Dalma sajtótájékoztatóján elhangzott, az együttesnek és az azt működtető kft.-nek vége, helyette a PINKK-Pécsi 424 indul az A-csoportban a bajai Bácsbasket Kft. jogán.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Péntek délelőtt Iványi Dalma, a Pécs 2010 női kosárlabdacsapatát működtető Pécsi Női Kosárlabda Kft. többségi tulajdonosa, egyben ügyvezetője tartott sajtótájékoztatót. Az elhangzottak alapján a következő bajnokságban könnyen előfordulhat, hogy Pécsnek két A-csoportos csapata lesz – de azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy egy sem.

Iványi Dalma elmondta, az utóbbi egy év nagyon megterhelő volt számára, anyagilag is: több tízmillió forintjába került. A csapatot működtető kft. konszolidációja terén jelentős javulást értek el, véleménye szerint „utoljára tíz éve volt ilyen a helyzet”.

Mint ismert, az önkormányzat ennek ellenére megszüntette a csapat támogatását, ami természetesen nemcsak pénzbeni hozzájárulást jelent, hanem többek között teremhasználatot is. Szinte mindenki úgy gondolta, hogy mindezek hiányában kár erőlködni, felesleges küzdeni, harcolni az A-csoportos indulásért – Iványi Dalma és a bajai női kosárlabdacsapat vezetői azonban másképp vélekedtek.

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy a tervek szerint lesz Pécsett A-csoportos női csapat. A nevezést a bajai Bácsbasket Kft. adja le július 9-ig, amelynek a mendemondákkal ellentétben nincs tartozása. „A csapat tiszta. Nincs adósságunk, két átütemezett megállapodásunk van” – tudtuk meg Tamás Zoltán ügyvezetőtől.

A pécsiek és a bajaiak együttműködésének köszönhetően a Duna-parti városban B-csoportos együttes működne, Pécsett azonban egy A-csoportos csapatot keltenének életre. A névadáson már túlvan a „gyermek”, Iványi Dalma elárulta, PINKK-Pécsi 424 lesz a neve. (A PINKK és a Pécsi a tavaly Iványi kezdeményezésére alakuló Pécsi Női Kosárlabda Klub Sportegyesületre utal, a 424 pedig a csapat vasutas múltját idézi – a szám a híres magyar gőzmozdony, a Bivaly sorozatszáma.)

Nos, hogy a Bivaly valóban konokul csörtet-e majd az A-csoportban, még nem biztos. Az elhangzottak rengeteg kérdést vetettek fel. Miután bajai részről elmondták, hogy anyagi problémák (a város nem tudja a korábbi mértékben támogatni őket) miatt kényszerültek erre a lépésre, megkérdeztük, mégis mire mehet egy elszegényedett klub egy olyannal, amelynek szurkolóin kívül nincs semmije.

– Az egyeztetések, tárgyalások folyamatban vannak lehetséges támogatókkal – válaszolta Tamás Zoltán. – Érdemi munkát akkortól lehet végezni, ha a szövetség kimondta, indulhatunk az A-csoportban.

Jó kérdés az is, hol fog majd játszani a csapat, miután az önkormányzat a PEAC-ot támogatja...

– Nagyon bízom az önkormányzat korrektségében. A Lauber Dezső Sportcsarnok mellett más termek is vannak a városban – mondta Iványi Dalma.

Visszatérve a múltra, Iványi arról nem kívánt nyilatkozni, hogy mikor lesz „vége” a Pécsi Női Kosárlabda Kft.-nek, miként arról sem kaptunk információt, mennyi tartozás maradt kifizetetlenül. Elmondta azonban, hogy az elmúlt tizenöt év sikereinek ereklyéit a szurkolók által alapított Hatodik Játékos Alapítványra bízza, és tervei között szerepel a pécsi női kosárlabda elmúlt éveinek igaz történetéről szóló könyv kiadása, amelynek bevételeiből legalább részben szeretné kárpótolni azokat, akik a kft. ellehetetlenülése miatt önhibájukon kívül pórul jártak.

Irány Törökország!

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Iványi Dalma válláról lekerül egy nagy teher, az ügyvezetést ugyanis nem vállalja tovább. Igaz, miután a Pécs 2010-et „lehetetlen nevezésre alkalmas állapotba hozni”, így a PNK Kft.-nek gyakorlatilag befellegzett, nincs is mit vezetni.
Illetve: lesz mit!

A kiváló játékos ugyanis bejelentette, visszatér a pályára. Ahogy azt lapunkban korábban megírtuk, Törökországban folytatja pályafutását, az adanai Botasport erősíti a következő szezonban. Iványi már egy hónapja edzésben van, s elárulta, természetesen a családja is vele tart új csapatához. Törökország ötödik legnagyobb városának csapata legutóbb ötödik lett.

A baranyai napilapra ITT fizethet elő!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!