Sport

2009.06.28. 20:41

Kétszázon sem úszott vb-szintidőt Bodor

A 200 méteres mellúszás országos döntőjében sem sikerült Bodor Richárdnak megúsznia a világbajnoki részvételhez szükséges 100 méteres szintidőt.

F. Z.

Az úszók országos bajnokságán a 100 mell döntőjét megnyerte a PVSE versenyzője, Bodor Richárd, ám öröme mégsem volt száz százalékos: a világbajnoki szintidőt ugyanis nem sikerült teljesítenie. Ezért edzőjével, Sántics Bélával ahhoz a trükkhöz folyamodtak, amely két éve már bevált: a 200 mell döntőjének első felében próbálnak meg az időhatáron belülre kerülni.

A fináléban, ahogyan kell el is, Bodor elhúzott a mezőnytől – két hossz megtétele után 1:01.01 állt a kijelzőn. Amely pontosan ugyanannyi, mint a 100 döntőjében elért idő – négy századdal elmaradva az országos csúcstól, és fél másodperccel a vb-szinttől. A négy hossz végén Bodor hatodikként érkezett célba.

– Vasárnap kiderült: mi bele tudunk kétszer is lépni ugyanabba a folyóba – mondta lapunknak a verseny után Sántics Béla. – Elkeseredve azért olyan nagyon nem vagyunk, hiszen száz mellen egyértelműen Bodor Richárd a legjobb magyar úszó, és ez bizony nagy szó. Csak hát jó lett volna megdönteni a magyar csúcsot, és megúszni a szintidőt.

Bodor a 100 méteren megnyert arany mellett 50 mellen ezüstérmet szerzett.

Az ob utolsó napján a szintén PVSE-s Sánta Adrienn 200 háton a hetedik lett.

ÚSZÓ OB, VASÁRNAPI DÖNTŐK

Férfiak

200 m mell: 1. Gyurta Dániel (A Jövős SC-Veolia) 2:11.18 p 2. Molnár Ákos (A Jövő SC- Veolia) 2:11.29 3. Tejes Péter (Bácsvíz-KVSC) 2:19.95
100 m gyors: 1. Kozma Dominik (Kőbánya SC) 49.55 mp 2. Povázsai Zoltán (Delfin Tiffer 21 SE) 50:52 3. Sincki Ádám (Dunaferr-DVSI) 51.98
100 m hát: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 53.88 mp - országos csúcs, régi: 54:21, Cseh László, 2009 2. Szilágyi Ádám (Százhalombattai VSE) 55.49 3. Balog Gábor (Bácsvíz-KVSC) 56.33
200 m vegyes: 1. Kis Gergő (Rája''94 Úszóklub) 1:58.63 p 2. Verrasztó Dávid (A Jövő SC- Veolias) 1:59:89 3. Nagy Péter (Delfin Tiffer 21 SE) 2:04.84
50 m pillangó: 1. Cseh László (Kőbánya SC) 23.57 mp - országos csúcs, régi: 24.05, Takács Krisztián, 2008 2. Takács Krisztián (Dunaferr DVSI) 24.26 3. Hős Péter (A Jövő SC-Veolia) 24.32
4x100 m vegyesváltó: 1. Kőbánya SC (Bernek Péter, Kozma Dominik, Pulai Bence, Cseh László) 3:42.08 p - új országos csúcs, régi: 3:42.49, Kőbánya SC, 2008 2. A Jövő SC-Veolia 3:42.47 3. FTC-Viva 3:47.58

Nők

200 m vegyes: 1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 2:09.87 p - országos csúcs, régi: 2:11.04, Verrasztó Evelyn, 2009 2. Hosszú Katinka (Bajai Spartacus VSC) 2:10.36 3. Bucz Eszter (BVSC-Zugló) 2:20.59
200 m gyors: 1. Mutina Ágnes (A Jövő SC-Veolia) 1:58:48 p 2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 1:59.73 3. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) 2:03.09
100 m mell: 1. Pecz Réka (A Jövő SC-Veolia) 1:10.98 p 2. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) 1:12.59 3. Czifra Cecília (Széchy SE) 1:13.77
100 m pillangó: 1. Dara Eszter (Kőbánya SC) 58.87 mp 2. Hosszú Katinka (Bajai Spartacus VSC) 1:00.12 3. Tompa Orsolya (A Jövő SC-Veolia) 1:00.29
200 m hát: 1. Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 2:13.04 p 2. Jakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub Pécs) 2:14.19 3. Szekeres Dorina (Europ Tec-Zalavíz ÚK) 2:15.25
50 m gyors: 1. Verrasztó Evelyn, (A Jövő SC-Veolia) 25.28 mp - új országos csúcs, régi: 25.91, Verrasztó Evelyn, 2007 2. Dara Eszter (Kőbánya SC) 25.31 3. Szél Friderika (Szegedi Úszó Egylet) 26.48
1500 m gyors: 1. Hajnal Erika (Delfin Tiffer 21 SE) 17:02.20 p 2. Olasz Anna (Szegedi Úszóegylet) 17:04.14 3. Kiss Dóra (A Jövő SC-Veolia) 17:09,34
4x100 m vegyesváltó: 1. A Jövő SC-Veolia (Verrasztó Evelyn, Tompa Orsolya, Pecz Réka, Mutina Ágnes) 4:10.07 p - új országos csúcs, régi: 4:10.97, A Jövő SC 2. Kőbánya SC 4:17.16 3. BVSC-Zugló 4:19.76

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!