Sport

2012.07.13. 14:09

Kosárlabda: nem lesz pécsi csapat az élvonalban?

A nevezésekről döntöttek a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ), de sem a férfiaknál, sem a nőknél nem végleges még a létszám az A-csoportban.

H.L. (Dunántúli Napló)

Elmaradt ugyan a délelőttre meghirdetett elnökségi ülés (nem voltak meg elegen a tagok) az MKOSZ-ben, de a nevezésekről első lépésként az országos szövetség minősítő bizottsága mégis döntött. Sokkal okosabbak azonban nem lettünk a testület határozatától. Illetve valamelyest mégis, mert kiderült, hogy a férfiaknál tizenhárom csapat nevezett, ebből nyolcnak a jelentkezését nem fogadták el, mert nem minden papírjuk volt rendben.

A nyolcban benne van a PVSK-Pannonpower SE is, amelynek dokumentumait hiánypótlásra visszaküldték. A hiányosságokat július 19-én éjfélig kell pótolni, de a fővárosi informátorunk szerint a pécsiek esetében ez simán menni fog, mert formális hibákról van csak szó.

A nőknél egészen érdekes a szituáció, 11 klub (BSE, Cegléd, Diósgyőr, FTC, Győr, Sopron, Szeged, Szekszárd, Vasas, ZTE, Baja) beadta a nevezését, ám hiába, mert egyikét sem hagyták jóvá.
– Mind a tizenegy nevező dokumentumai hiányosak voltak, így hiánypótlásra köteleztük őket – nyilatkozta dr. Schmidt Ádám ügyvéd, a minősítő bizottság vezetője. – A határidő itt is július 19., éjfél, addig lehet mindent pótolni. A klubokat már kiértesítettem erről.

Megerősítette azt, hogy Pécsről egyetlen női szakosztály sem nevezett. Ezt azért érdekes hangsúlyozni, mivel még délelőtt sajtóközleményt adott ki a Pécsi Női Kosárlabda Klub Sportegyesület, amelyben Iványi Dalma arról tájékoztat, hogy a Bácsbasket Kft. benyújtotta nevezését a női NB I-be. „A két sportszervezet együttműködésének értelmében az NB I-es női csapat neve a PINKK-Pécsi 424, mérkőzéseinek színhelye pedig Pécsett lesz. A PINKK–Pécsi 424-et a Bácsbasket Kft. általános jogutódjaként létrejövő, pécsi székhelyű kft. fogja működtetni, amelynek egyik ügyvezetője Berényi Csaba üzletember, akinek cégbírósági bejegyzése folyamatban van.

Az ügyvezetés a Pécs 2010 minden játékosának és sportszakemberének, akik nem igazoltak máshová, szerződési ajánlatot tesz. Így már biztosan nálunk folytatja pályafutását Laczi Edit, Török Szilvia, Sarok Nikolett és Pénzes Kinga.” További részleteket nem tudtunk meg, mert Iványi Dalma elérhetetlen volt.
Amikor a sajtóközleményt megemlítettük dr. Schmidt Ádámnak, csak annyit tett hozzá, hogy a sporttörvény az indulási jog átruházását nem teszi lehetővé.

– Jobb is, hogy nem ülésezett most az elnökség, majd megteszi a hiánypótlás beérkezése után, július 20-án – közölte Sterbenz Tamás MKOSZ-főtitkár. – A létszám most még képlékeny, nem az dönt majd, hogy páros vagy páratlan számú legyen a mezőny, hanem az alkalmasság és a jogszerűség.
A helyzet egyelőre túl bonyolult, főleg ami a pécsi női kosaras jövőt illeti. És nem ad sok okot a derűlátásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!