Sport

2014.04.24. 11:44

Nagy Tamás másodszorra már nem akart nemet mondani

Nagy Tamás, a korábban a PMFC-vel NB II.-es bajnoki címet nyerő szakember, aki dolgozott a Ferencvárosnál is, a múlt hét óta a Komlót irányítja. De ki tudja, lehet, hogy az ősztől már az Egyesült Államokban érjük utol.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

– Jólesik? Végre edzést tarthat, meccselhet...
– Jól – válaszolta Nagy Tamás, majd némi gondolkodás után így folytatta: – Igazából az a jó, hogy a sok agyalásomat, töprengésemet most ismét átvihetem gyakorlati formába.

– Meg tudja fogalmazni, mi az, ami hiányzik egy edzőnek akkor, amikor nincs munkája?
– Mi az? Amit szeretek csinálni, azt mindennap szeretném csinálni. Akkor érzem jól magam, amikor látom, hogy a munkámnak köszönhetően fejlődik a csapatom, fejlődnek a játékosok. Jó érzés tölt el, ha tudtam adni. Persze nem biztos, hogy a fejlődés gyorsan eredménnyel is párosul.

– Sokat várt egy újabb munkára, legutóbb Veszprémben edzősködött. Valószínűleg most sem olyan helyre került, amilyenről álmodott. Mit gondol, miért?
– Talán mert nem tudtam megmaradni azon edzők körében, akik könnyen kispadhoz jutnak minőségi helyeken. Természetesen elsősorban az NB I.-ről beszélek.

– Az egyik kollégám így fogalmazott: nem érti, Nagy Tamás miért vállalta el a Komlót, hiszen NB III.-ról van szó, nincs pénz, és tuti kieső a csapat.
– Akkor mondom: engem tavaly ősszel, az előző stáb előtt már megkerestek, de nemet mondtam, pontosan a kérdésben megfogalmazottak miatt. Nem láttam lehetőséget abban a keretben, és vártam is egy jobb ajánlatra. A klub elnöke azonban másodszor is megkeresett, és én ekkor már nem akartam nemet mondani neki. Pécsett élek, egy NB II.-es vagy NB III.-as munka miatt nem szeretnék innen elmenni, a komlóiak miatt pedig ugyebár nem kell költöznöm. Ráadásul felvázoltak nekem egy komoly célt, két–három éven belül stabil másodosztályú csapatot akarnak, s ez a jövőkép meggyőzött. A vezetők pedig szerették volna, ha nem a nyáron csöppenek bele a munkába, hanem már most, s így időben megismerhetem, milyen képességű a társaság, s mit kell, mit lehet esetleg módosítani a későbbiekben.

– Meddig marad?
– A bajnokság végéig egyeztünk meg. Éppen azért, hogy addig én is felmérhessem, megismerhessem a csapatot, a körülményeket, s láthassam, érdemes-e építkezni. Persze tudom, kiesik a Komló, ekkora hátrányt nem lehet behozni. De ki tudja, mi történik majd a nyáron.

– Hallani lehetett azt is, hogy esetleg külföldre megy. Nem egy kollégája talált munkát, és persze keresett sok pénzt az arab világban.
– Valóban volt erről szó. Három irányban indultam el. Egyrészt az arab világ és a Távol-Kelet felé, s a télen kaptam is ajánlatot Burmából, de nem vállaltam el. Másrészt küldtem pályázatokat Skandináviába, például Dániába, harmadrészt felvettem a kapcsolatot az Egyesült Államokban olyan akadémiákkal, amelyekben van magyar érdekeltség. Kaptam is választ, van olyan hely, ahol szívesen látnának, de meg kell várni a nyarat, akkor járnak le a szerződések, akkor dől el, hogy valóban számítanak-e rám.

– Nagy Tamással kapcsolatban megkerülhetetlen kérdés a PMFC. Mit szól korábbi csapata idei szerepléséhez, a fiatalok brillírozásához?
– A csapat átformálását annakidején én is elkezdtem, jöhettek a fiatalok, mint például Wittrédi Dávid, Nagy Olivér, Horváth Zsolti, Simonfalvi Gábor, Lovrencsics Gergő. Hosszú távú, négyéves ciklusban gondolkodtam, fel akartam építeni egy jól működő, fiatalokra támaszkodó, költséghatékony csapatot. Sajnos ezt nem tudtam megvalósítani, s ez a folyamat meg is szakadt, az utóbbi években pedig rengeteg pénzt veszített a tulajdonos. Most a Marciéknál (Márton Gábor – a szerk.) ismét látható, hogy bátran merít a fiatalokból, bevállalja ezt az utat. Elismerem és nagyon díjazom azt, amit Lőrincz Emillel csinálnak. Egy ideig nem jártam PMFC-meccsekre, de most már én is ott vagyok a lelátón, mert tetszik, amit látok.

Baranyai Légykötészeti Tagozat és gasztronómia

S hogy mit csinál akkor Nagy Tamás, amikor éppen nincs csapata, nem edzősködik?

– Az új szerelem a legyezőhorgászat, van is Pécsett egy klubunk, a Baranyai Légykötészeti Tagozat, heten vagyunk tagok – árulta el a futballedző. – Baranya szinte kimeríthetetlen lehetőségeket kínál a legyezésre, csodálatos patakok vannak, és persze a Drávát is imádom. Jövő héten pedig Boszniába megyünk, ahol pisztrángra és pérre fogunk horgászni. Emellett a gasztronómia, a kulináris dolgok, a borok érdekelnek még nagyon. Járok kóstolni, keresem azokat a kistermelőket, akik igényes, jó borokat készítenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!