Sport

2016.01.06. 22:31

NB II: Wittrédi Zalaegerszegen folytatja

A labdarúgó NB II 2. helyén álló Zalaegerszeg szerdán fél plusz egy éves szerződést kötött Wittrédi Dáviddal.

nso.hu, Sz. M.

A 28 éves támadó középpályás a Kozármislenyből érkezik Zalaegerszegre, ahol az ősz folyamán 11 gólig jutott az NB III közép csoportjában, valamint további 4 góllal vette ki a részét a baranyai csapat kupa meneteléséből – mutatta be új játékosát a ZTE.

Korábban a Budapest Honvéd és a Mezőkövesd is szerződtetni szerette volna az egykori PMFC-spílert. Ennek tükrében nevető harmadiknak tekinthető a ZTE.

Öt edzőmeccsel készül a Misleny

Kozármisleny Hétfőn elindult a téli felkészülés a HR-Rent Kozármisleny NB III.-as labdarúgócsapatánál. Nem véletlen a korai kezdés, hiszen február 13-án már bajnoki mérkőzés vár Németh Zsolt csapatára, ráadásul a pazar Magyar Kupa-szereplésnek köszönhetően a negyeddöntőre is készülhetnek Lantosék. A felkészülés során a tervek szerint a Zalaegerszeg, a horvát Belisce, a Szekszárd, a Szentlőrinc és a Paks ellen is játszik majd edzőmérkőzést a csapat.

Egy érkező már van a Kozármislenynél, a klub korábbi játékosa, Puskás Zoltán fél évnyi ausztriai kitérő után tért vissza a baranyaiakhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!