Sport

2012.05.12. 17:24

Nem bírta a rohamot a PMFC, bajnok lett a Debrecen

Nem tudta megakadályozni a debreceni ünneplést a PMFC labdarúgócsapata: a DVSC már az első félidőben három gólt rúgott (illetve az egyiket, egy csúnyát Nagy József fejelt – a saját kapujába), s ezzel eldöntötte a mérkőzést.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Ünnepre készültek a debreceni szurkolók. Több mint tízezren ültek a lelátón, abban bízva, hogy a DVSC legyőzi a vendég PMFC-t, s ennek köszönhetően a két hátralévő fordulótól függetlenül ismét bajnok lesz.

A már pénteken a helyszínen edző pécsiek pedig abban bíztak, hogy képesek lesznek a meglepetésre. A mérkőzés elején még állták is a sarat, jól védekeztek, de többre nem nagyon futotta erejükből. Az 5. percben Kvekveskiri a gólvonal elől mentett, majd Dibusz fogta Bouadla lövését, a folytatásban azonban már nem volt pardon. A gólcsendet ugyan egy pécsi játékos, Nagy József törte meg, de ebben nem volt sok köszönet, a jobb oldali védő ugyanis saját kapujába fejelt – csúnya öngól volt. Már-már úgy tűnt, hogy a PMFC kihúzza további kapott gólok nélkül a félidőig, ám az utolsó percekben jött Bouadla és Bódi, s a szünetre már háromra nőtt a Debrecen előnye.

Ekkor már mindenki tudta, hogy a fieszta nem marad el.

Így is történt, bár újabb három gólt nem tudtak a debreceniek hozzátenni az eredményhez – csak egyet. A második félidőben már nem adott bele apait-anyait a hazai csapat, így a PMFC is levegőhöz jutott, mi több, néhány kapura lövése is volt. Mink Olivér még Solomon Okoronkwót is pályára küldte, aki legalább bizonyíthatta, hogy konyít valamit a futballhoz, a 72. percben szép lövést eresztett meg. Szintén pozitívum, hogy a vezetőedző Nagy Dominikot is becserélte, az éppen csak 17 éves pécsi játékos most mutatkozott be a felnőtt csapatban, s egyben az élvonalban.

A mérkőzés végül 4-0-lás hazai győzelemmel zárult, ami a Debrecennek bajnoki címet, a PMFC-nek zsinórban az ötödik vereséget jelentette.

Debrecen – PMFC 4-0 (3-0)

Labdarúgó NB I., 28. forduló. Debrecen, 10400 néző. V.: Farkas Á.
Debrecen: Verpecz – Nagy Z., Máté P. (Simac, 77.), Mészáros N., Korhut – Kulcsár T., Bódi (Dombi, 80.), Varga J., Szakály P. – Bouadla (Yannick, 60.), Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér.
PMFC: Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Marovics (Okoronkwo, 65.) – Regedei (Nagy D., 78.), Paracki, Kvekveskiri, Zseljkovics – Horváth Zs. (Andorka, a szünetben), Fröhlich. Vezetőedző: Mink Olivér.
Sárga lap: Máté P. (11.), Varga J. (63.), Mészáros N. (85.), ill. Marovics (40.).

5. perc: Bódi bal oldali szögletét Varga József csúsztatta fejjel kapura, Kvekveskiri a jobb kapufánál mentett.
23. perc: A debreceniek Coulibalyt keresték egy előreívelt labdával, Nagy József menteni próbált, hazafejelte, ám Dibusz időközben kilépett a kapujából, így a labda a bal alsó sarokban kötött ki, öngól (1-0).
41. perc: Bouadla jobbról, 20 méterről, szabadrúgásból csavart kapura, Dibusz a bal kapufára ütötte a labdát, ami onnan a gólvonal mögé pattant (2-0).
44. perc:
Bouadla adott kiváló labdát a beinduló Bódinak, aki levette, majd 8 méterről a kifutó Dibusz mellett a hálóba gurított (3-0).
55. perc: Coulibaly balról, éles szögből lőtt, Dibusz kiütötte a labdát, amit Kulcsár közelről a kapuba helyezett (4-0).
62. perc: Andorka középről, 19 méterről próbálkozott, nem sokkal tévesztette el a jobb alsó sarkot.
72. perc: Okoronkwo 21 méterről a kapu bal oldalát célozta meg, a labda a kapufáról kipattant, a nigériai ismételhetett, de Verpecz védett.

Címkék#Pécs#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!