Sport

2014.03.13. 08:26

Nyílt lábtörés az újpetrei focimeccsen

Súlyos sérülés történt vasárnap a tavaszi 2. fordulóban az Újpetre–Pécsi Dinamó megyei III. osztály Tamási-csoport labdarúgó-mérkőzésen, 7-1-es hazai vezetésnél a 90. percben a vendégek egyik játékosa, Salamon Dávid egy újpetrei belépő után elmozdulásos nyílt sípcsonttörést szenvedett. A pályáról mentőhelikopter szállította kórházba, ahol csaknem kétórás műtétet hajtottak rajta végre.

Horváth L.

– Biztosra veszem, hogy szándékos szabálytalanság történt, amelynek elkövetőjét, Molnár Rolandot az elmúlt négy évben ötször kiállították és összesen 37 sárga lapot kapott – mondta magából kikelve Tihanyvári László, a Dinamó edzője, aki azonban nem volt ott a meccsen, mert egyben a Geresdlak szakvezetője is, és utóbbi csapat irányította abban az időben.

– Jó barátom a játékvezető, Gellén Antal, jó bírónak is tartom, de ki kellett volna állítani Molnárt és nem csak sárga lapot felmutatni neki. Remélem, hogy a fegyelmi bizottság olyan határozottsággal és szigorral folytatja le az eljárást, mint ahogy a mi esetünkben tette, amikor tavaly félbeszakadt a Bicsérd elleni kupamérkőzésünk. Magamra vállalom, hogy első felindultságomban olyat írtam az egyik közösségi oldalon, amit nem kellett volna.

Molnár Roland okozta a sérülést.

– Már ott a pályán bocsánatot kértem a Dinamós sráctól, kedden pedig meg is látogattam néhány csapattársammal a kórházban. Kemény focistának tartom magam, de nem alattomosnak – jegyezte meg.

A különböző közösségi oldalakon azóta is sok a hozzászólás az esetről.

– Lejáratnak bennünket, rosszindulatú feltételezés szól rólunk, amit kikérünk magunknak – közölte Ritter János, az Újpetre edzője. – Soha senkinek nem akarunk sérülést okozni.

Salamon Dávidot tegnap kiengedték a kórházból.

– Eléggé nehezen viselem a helyzetet, hat hétig rá sem állhatok a lábamra, hónapokra kiestem a munkából, szóval elég sokkoló. Véletlenül nem lehet úgy odacsúszni, aki futballista, az tudja – válaszolta érdeklődésünkre a Dinamó labdarúgója.

Bogyay Zoltántól, az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága igazgatójától úgy értesültünk, hogy hivatalból fegyelmi eljárást kezdeményezett az ügyben, pénteken lesz a tárgyalás.

– A közösségi oldalon a hangulatkeltés nem az edző dolga, a „szemet szemért, fogat fogért” elv hangoztatása nem viszi előre a magyar focit – nyilatkozta Bogyay.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!