Sport

2012.07.27. 16:40

PEAC-Pécsként, Zseljko Djokiccsal vállalnák az A csoportot

Az még nem biztos, hogy indulhat a PTE-PEAC a női kosárlabda NB I. A csoportjában, de mindenesetre a klub vezetői kinyilatkoztatták, hogy elvállalnák a legmagasabb osztályt, ha felkérik rá.

Horváth L. (Dunántúli Napló)

A nevezés már lezárult, a hiánypótlásra megadott első határidő is elmúlt, de végleges döntés csak augusztus 6-án lesz. Akkor ülésezik ismét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége, hogy döntsön arról, hány csapat lesz a női NB I. A csoportjában, és kik lesznek azok. A legfrissebb történés az, hogy a PTE-PEAC jelezte az MKOSZ-nek: vállalja az indulást a legjobbak között, ha ezt megengedik neki. Mindezt a klub vezetése azután tette, hogy a szövetség nyilatkozattételre kérte fel a szándékot illetően. A PTE-PEAC sajtóközleményben tudatta, hogy mindezt a pécsi önkormányzattal történt megállapodás alapján teszi, és hogy emellett szerepelni akar az Adria Ligában, s második csapatával az NB I. B csoportjában is nevez. Ha a szövetség befogadja, akkor az élvonalban és a különböző kupákban PEAC-Pécsként és fekete-fehér színű szerelésben játszik (ez volt a színe a Pécs 2010-nek is). Amennyiben lesz névszponzor, akkor az elnevezés is megváltozik.

Vége a találgatásoknak: eldőlt, hogy az egyetemistáknál az első számú csapat vezetőedzője Zseljko Djokics, másodedzője pedig Imreh Ajtony.

A szurkolókat az edzők személyén túl még az érdekli nagyon, hogy kik kosaraznak majd a PEAC-ban.

– A keretről hamarosan bővebb információval szolgálunk, a kosarasok esetében a szerződések nyolcvan százalékát már megkötöttük, a többiekkel is tárgyalásban vagyunk. Neveket azonban még nem szeretnék mondani, majd csak akkor, ha mindenkivel megállapodtunk – közölte Mészáros Zalán ügyvezető.

Lehet találgatni, annyi azonban már biztos, hogy a Pécs 2010 legutóbbi játékosállományából Raksányi Krisztina Győrbe távozott, Stephanie Murphy Franciaországban folytatja, míg Sarok Nikolett, Török Szilvia, Laczi Edit és Pénzes Kinga elkötelezte magát a PINKK-Pécs 424 elnevezésű, frissen összehozott együtteshez. Hallani a PEAC kapcsán újakról is, Czirják Noémi visszatéréséről Diósgyőrből éppúgy, mint egy szerb jövevényről.

Mint ismeretes, a bajai Bácsbasket Kft. nevezését elfogadta az MKOSZ a női A csoportba, a Duna-partiak „házasságra” léptek Iványi Dalmáékkel, és ebből született meg a PINKK-Pécsi 424, amely Pécsett szeretné rendezni hazai meccseit. A bajaiakkal való együttműködés korábban a PEAC-nál is felvetődött, tárgyalások is voltak ebben az ügyben, de végül is nem lett belőle semmi. Augusztus 6-án minden eldől. Addig pedig marad a bizonytalanság, ami persze senkinek sem jó.

Ma és szombaton a svédek ellen Pécsett játszanak Rátgéber Lászlóék

MA ÉS szombaton barátságos mérkőzést játszik egymással Pécsett a magyar és a svéd férfi kosárlabda-válogatott. A két meccs a svédek kérésére jött össze, ők keresték az alkalmat a magyar szövetségnél, hogy játszhassanak velünk. A keretükben két-három olyan kosaras van, akik megjárták már az amerikai férfi profi ligát.
A MIEINK egész héten Pécsett edzőtáboroztak, a közelgő Európa-bajnoki selejtezőkre készülnek.

– JÓL dolgoztak végig a fiúk, kiváló feltételek között készülhetünk – mondta Rátgéber László szövetségi kapitány. – Sajnos, Obie Trotter, Hanga Ádám és Molnár András pénteken sérülés miatt nem léphet pályára. Kíváncsi vagyok, hogy a két legponterősebb játékosunk nélkül mire megyünk az első meccsen.

A SZAKVEZETŐ számára rossz hír, hogy Somogyi Gergely tegnap váratlanul lemondta a válogatottságot.

A KEZDÉS mindkét alkalommal 19 óra, felnőtteknek a jegy meccsenként 500 forint, diákigazolvánnyal a belépés ingyenes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!