Sport

2008.08.15. 19:30

Pécsi győzelmet ígér az NB II-es baranyai rangadó

Már a második fordulóban találkozik a két baranyai NB II-es labdarúgócsapat, ma 19 órakor a PMFC a Kozármislenyt fogadja.

K. Mayer A.

Első „ránézésre” ez a találkozó egyértelműen hazai sikert ígér, de nem szabad elfelejteni, hogy a mislenyiek az elmúlt szezonban mindenki számára nagyon „rágós falatnak” bizonyultak. A bajnoki címre hajtó pécsiek számára létfontosságú, hogy saját közönségük előtt ne veszítsenek pontokat.

– Nekünk itthon bátornak, határozottnak kell lennünk, remélem úgy állunk hozzá ehhez a meccshez az első perctől kezdve, mint az Integrál DAC elleni találkozó második félidejéhez – mondta Nagy Tamás, a PMFC vezetőedzője. – Tudjuk, hogy az ellenfél kettőzött erővel készül, de mi erősek vagyunk, és ha hozzuk magunkat, nem lehet gond.

A Kozármisleny vezetőedzője, ifjabb Mihalecz István is úgy látja, az ellenfél az erősebb, de ha csak ebből indulna ki, akkor nem is lenne érdemes átrándulniuk az újmecsekaljai stadionba.

– Természetesen én is osztom azt a véleményt, miszerint a pécsiek játékosállománya jóval erősebb a miénknél. NB I-es kerettel rendelkeznek, ami kell is ahhoz, hogy feljussanak az élvonalba. Ugyanakkor az ilyen megyei derbiken ezek a különbségek nem jönnek ki annyira – fogalmazott a szakvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!