Sport

2011.06.06. 19:44

PMFC: egy hónap az építkezésre

A küldetést teljesítette a PMFC labdarúgócsapata, bajnoki címet nyert és feljutott az élvonalba. A játékosok megtették a magukét, ünnepelhetnek egy kicsit, a klub vezetőire azonban kemény munka vár: meg kell erősíteni a keretet. Az idő sürget, az NB I. július 15-én rajtol.

K. Mayer András

Sűrű napok, hetek elé néz Bérczy Balázs, a PMFC klubigazgatója. A feljutással ugyanis újabb feladatok szakadtak a sportvezető nyakába: egyrészt meg kell egyezni azokkal a labdarúgókkal, akiknek lejár a szerződésük, másrészt mielőbb tárgyalni kell az erősítésnek szánt kiszemeltekkel. Persze nyugodtan mondhatjuk, édes teher ez.

A PMFC ugyanis négy szezont küszködött végig, mire sikerült feljutnia az élvonalba. Rengeteg munkát, és irdatlan mennyiségű pénzt emésztett ez fel, vagyis a következő szezonnak jó lenne úgy nekivágni, hogy ne csak egy évig tartson az NB I-es tagság, hanem huzamosabb ideig.

– A keret kialakításáról már korábban beszéltünk Mészáros Ferenc vezetőedzővel – árulta el Bérczy Balázs. – Van, akire nem tartunk igényt a továbbiakban, és persze lesznek új labdarúgóink is. Nem vagyunk könnyű helyzetben, az élvonalbeli csapatok ugyanis már két hete befejezték a bajnokságot, vagyis előnyben vannak, mert korábban megkezdhették a tárgyalásokat a kiszemeltjeikkel.

Az NB I-ben bő egy hónap múlva (július 15-én) már kezdődik is a bajnokság, tehát tényleg rohamléptékben kell dolgozni. A héten már leülnek tárgyalni a lejárt szerződésű játékosokkal (hatan vannak: Lantos Levente, Sólyom Csaba, Nagy József, Gyánó Szabolcs, Törtei Tamás, Horváth Zsolt), tudtuk meg Bérczy Balázstól, és a napokban már szeretnének legalább szóbeli megállapodásig eljutni a kiszemelt újoncokkal. Természetesen igyekeztünk neveket is kicsikarni, de a klubigazgató nem árulta el, kiket látna szívesen csapatában Mészáros Ferenc vezetőedző.

A PMFC-hez kapcsolódó hír még, hogy – mint Bérczy Balázstól megtudtuk – hétfőn a klub elutalta Kiss László korábbi vezetőedzőnek az áprilisi béréből fennmaradó összeget, öt nappal azután, hogy a szakember feljelentette a klubot. Az ügy elvileg az MLSZ fegyelmi bizottságának mai ülésén is napirendre kerülhet.

További részletek a keddi Dunántúli Naplóban!

K. Mayer András -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!