Sport

2007.09.28. 15:23

PMFC: futball helyett háború

Pécs | Nem újdonság, belharc dúl a PMFC vezetőségében, és kívülről is számtalan támadás éri a klub irányítóit, elsősorban Tamon Attila elnököt.

K. Mayer András (DN)

A közelmúltban a PMFC két résztulajdonosa, a klubot működtető kft-ben 8 százalékos üzletrészt birtokló Georgiou Grigorisz és Kovács Ferenc juttatott el szerkesztőségünkhöz egy levelet, amelyben a pécsi csapat mélyrepülésének okán tettek néhány megjegyzést – nagymértékben Tamon Attila elnököt téve a felelőssé. Észrevételeikre reagáltattuk a klub első számú vezetőjét.

[caption id="" align="aligncenter" width="468"] A szurkolók egy részének is nagyon elege van már a klub jelenlegi vezetőségéből, leginkább az elnökből (fotó: Laufer László
[/caption]– 2006 őszén ő (vagyis Tamon Attila) hosszabbította meg Keszei Ferenc vezetőedző 2006. december 31-ig érvényes szerződését, emiatt a tavaszi rossz szereplés ellenére sem tudott a vezetőség edzőt váltani.
– Nem én, hanem az ügyvezető igazgatók hosszabbítottak Keszei Ferenccel. A vezetőedző szerződése lejárt, de volt benne egy pont, amely szerint ha az ősz végén a legjobb nyolcban végez a csapat, hosszabbítani kell vele. Akkor a nyolcadik helyen állt a PMFC – válaszolt Tamon Attila.
– A 2006/2007-es szezon téli szünetében Sztipánovics Barnabást szerződtették. Tamon Attila elnök a többi tulajdonostársat félretájékoztatva 300 ezer forintos havi fizetésről beszélt, holott mint később kiderült, a csatár havi 500 ezerért játszott a klub színeiben.
– A játékosokkal, így Sztipánovics Barnabással nem én, hanem az ügyvezetők kötöttek szerződést. Nem is az én, hanem az ő feladatuk, hogy a többi tulajdonost ezekről a szerződésekről tájékoztassák.
– Az idei év nyarán 16 labdarúgónak (köztük 10 kezdőjátékosnak) járt le a szerződése, velük nagyon későn kezdték meg a tárgyalásokat, illetve nem is törekedtek a megtartásukra. Pedig a klub számára nyilván előnyösebb lett volna, ha azok a labdarúgók maradnak itt, akiknek a képességeivel tisztában vannak, mint olyanokat hozni, akik nem biztos, hogy megütik az NB II. szintjét.
– Ezek szakmai kérdések, amikbe nem folytam bele. Amikor kiesett a csapat, belső vizsgálat indult, mert olyan híreket lehetett hallani, hogy néhányan fogadtak a mérkőzésekre. Azokat a játékosokat, akik ezzel az üggyel kapcsolatba hozhatók voltak, nem marasztaltuk, de akadtak olyanok is, akik nem is akartak itt maradni.
– Miért kötöttek olyan szerződést Kis Károly vezetőedzővel, amely értelmében 2007 őszén semmiféle szankciót nem lehet vele szemben alkalmazni, ha a csapat az első félévben az első nyolcban végez? Ha szigorúbb feltételekkel szerződtetik, menesztésekor nem kellett volna neki fizetni.
– Hosszú távú közös munkában gondolkodtunk Kis Károlylyal. Ősszel a harmadik helyet céloztuk meg, ezért én is meglepődtem, amikor a szerződésében minimálisan a nyolcadik hely elérése volt feltüntetve. Ugyanakkor az elnökség ezt mégis elfogadta, mert bízott a jobb szereplésben. Mindehhez hadd tegyem hozzá, a PMFC-nél nincs olyan, hogy csak az elnök dönt egyes kérdésekben. Az elnökség tagjai mindig minden információt megkapnak, s az elnökségi ülésen vagy igennel, vagy nemmel szavaznak.

Ebből nem kérünk! – üzeni az Ultras Pécs

A magukat Ultras Pécsnek nevező szurkolói csoport tagjai is úgy érezték, hangot kell adniuk a PMFC vezetőségében történt visszásságokkal kapcsolatban, ezért levelet küldtek szerkesztőségünkbe. Ebben többek között úgy vélik, a klub elnöki posztjára nem Tamon Attila a megfelelő személy, mert nem engedi meg a vezetőségi tagoknak, hogy betekintsenek a szerződésekbe, beleszól az edző munkájába és a kezdőcsapat összeállításába. Tiltakozásul szeptember 16-án egy drapériát feszítettek ki a stadionon belül, amelyre ezt írták: „Ebből nem kérünk!” Emellett a stadion falára az elnököt és a vezetőséget bíráló feliratokat készítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!