Sport

2007.08.19. 11:00

PMFC: korán jött az első pofon

Komló-Pécs | Meglepetésre legyőzte a házigazda Komló a vendég Pécs csapatát az NB II-es megyei futballrangadón.

K. Mayer András (DN)

Már a stadionhoz vezető úton, az autók számából sejteni lehetett, hogy a megszokott kétszáz-háromszáz embernél jóval többet megmozgat az NB II-es megyei futballrangadó. Valóban, ha nem is tömött lelátók előtt, de több mint kétezer szurkoló buzdítása mellett játszott szombat délután a Komlói Bányász a PMFC-Pécs Plazával, s a hazaiak legnagyobb örömére vaskos meglepetéssel ért véget a találkozó: az NB III-ból felkerülő kék-fehérek ugyanis 2-1-re legyőzték az élvonaltól búcsúzó piros-feketéket.

A pécsieket egyébként több százan kísérték el, a teljes B-közép felsorakozott a komlóiakkal szemközti lelátón, s már a meccs kezdete előtt megkezdődött egymás kóstolgatása. Repkedtek a válogatott szidalmak, mindkét tábor rendezett egy kis pirotechnikai bemutatót, lobogtak a zászlók – láthatóan nagyon készültek erre a meccsre a két csapat szurkolói. A végén aztán csak a hazaiak örülhettek, a játékosok a füvön hason csúszva ünnepeltek, a komlói drukkerek egymást ölelgették: nagyon megfricskázták jóval esélyesebbnek tartott megyei riválisukat.

Eredmény: Komlói Bányász – PMFC-Pécs Plaza 2-1 (1-0)

Ott József: – Nagyon jól küzdöttünk, iszonyúan akartuk a sikert, és ennek meg is lett az eredménye. Ezt a győzelmet azoknak ajánljuk, akik hozzásegítettek bennünket a másodosztályú szerepléshez.

Kis Károly: – Egy félidőnyi előnyt adtunk a hazaiaknak, azután már hiába egykapuztunk, Arany Tamás hathatós közreműködésével a komlóiak kihúzták a számukra nehéz perceket.

Adatok a mérkőzésről

Labdarúgó NB II., 2. forduló. Komló, 2300 néző. V.: Arany T. 7. Komlói Bányász: Kovácsevics 6 – Dinnyés 5 (Fodor –, 85.), Tallósi 6, Győri 6, Németh 6 – Gelencsér 6 (Istókovics –, 62.), Dávid 0 (Bán 5, 29.), Méhn 6, Horváth J. 6, Müllerlei 6 – Szabó Cs. 7. Vezetőedző: Ott József. PMFC-Pécs Plaza: Hamar 5 – Sipos 5, Szabados 5, Mile 5, Rozsi 4 (Racskó –, 62.) – Wittrédi 5, Lantos 5, Gulyás M. 4 (Gulyás G. –, 62.), Kulcsár 5 – Rompos 4 (Lengyel 6, 62.), Bozori 4. Vezetőedző: Kis Károly.

Szögletarány: 2-10 (1-4).

7. p.: Jobb oldali komlói szögletet követően Méhn 7 méterről csúsztatott fejjel a jobb kapufa mellé.

11. p.: Ismét Méhn próbálkozott: 24 méterről lőtt, a labda egy méterrel szállt a kapu fölé.

23. p.: Győri kiváló ütemben ugratta ki a bal oldalon megiramodó Szabó Csabát, aki egyedül vezette kapura a labdát, majd 12 méterről Hamar mellett a kapu közepébe helyezett (1-0).

47. p.: Bal oldali pécsi beívelés után Bozori középen Wittrédihez csúsztatott, aki jobbról, kapásból laposan tüzelt, a labda a jobb kapufa tövén csattant.

52. p.: Majdnem ugyanaz történt, mint az első gólnál. Szabó Csaba ragyogó ütemben tolta meg a labdát Rozsi mellett, ismét egyedül mehetett kapura, Hamar azonban ezúttal védeni tudta a kapu jobb oldalába szánt labdát.

58. p.: Szabó Csaba az ötös és az alapvonal találkozásáról laposan középre lőtte a labdát, a jó ütemben érkező Müllerlei pedig 3 méterről a hálóba pofozta (2-0).

63. p.: Kulcsár ívelt pontosan középre a bal oldalról, az egy perce beálló Lengyel 5 méterről fejelt a komlói kapu közepébe (2-1).

81. p.: Szabados 23 méterről nagy erővel küldte kapura a labdát, amit Kovácsevics gyönyörű vetődéssel öklözött szögletre.

-->

Címkék#PMFC

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!